Az alábbi cikkek listája:

Károly Róbert Kora
II. András Királyunk
Oroszlánszívű Richard
Keresztes Hadjáratok
1222 Aranybulla
Katolikus Egyház a 13. században

 

 

I. Károly Róbert (1308-1342)

1. Harc a trónért

  • Károly Róbert V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt.
  • Károly Róbert mellett a horvátországi Subicsok, Csák Ugrin tartományúr és Bicskei Gergely esztergomi érsek állt. Külföldi támogatói a Nápolyi Királyság hűbérura, VIII. Bonifác pápa, és a Habsburg hercegek voltak.
  • 1301 tavaszán Bicskei Gergely Esztergomba vitte, és egy koronával megkoronázta. Ez a koronázás nem volt törvényes, mert nem a Szent Koronával és nem Székesfehérváron, a koronázó városban történt, de fontos volt Károly hatalmának növeléséhez.
  • Hamarosan menekülni kényszerült, mivel a nemesek nagy része nem fogadta el és Vencelnek, a cseh trónörökösnek ajánlották a koronát.
  • Károly Róbert híveket gyűjtött és 1303-ban megostromolta a király székhelyét, Budát. VIII. Bonifác pápa kiátkozta a Vencel-párti budaiakat és neki ítélte a magyar trónt. Válaszul a budai papság kiátkozta a pápát. Károly német és osztrák segítséggel folytatta az ostromot, amíg 1304-ben II. Vencel fiáért nem jött.
  • 1305-ben a cseh király meghalt és Vencel, hogy a cseh és lengyel trónt elfoglalhassa, lemondott a magyar trónról a bajor Wittelsbach Ottó javára. Eddigre a Károlypártiak kerültek többségbe; 1307-ben az Erdélybe látogató Ottót a vajda, Kán László elfogta és elvette tőle a koronát.
  • 1307. október 10-én Károly Róbertet rákosi országgyűlés királlyá választotta. Ottó lemondott a trónról és elhagyta az országot, de az új király hatalma még nagyon gyenge lábakon állt, az oligarchák (tartományurak, kiskirályok) nagy része ugyanis nem tett neki hűségesküt.

2. A hatalom megszilárdítása

a) Az ország egyesítése, a királyi tekintély helyreállítása

  • 1309. június 15-én Budán Tamás esztergomi érsek királlyá koronázta, de mivel a Szent Korona még mindig az erdélyi vajda kezében volt, alkalmi koronát használt hozzá. Ezzel több hagyományt is megsértett, mert a magyar szokásjog csak a Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által és a Szent Koronával történt koronázást ismerte el érvényesnek. Így miután László az egyházi átok hatására kiadta a koronát, a királyt 1310. augusztus 20-án ismét megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva.
  • Bár a főurak nagy része Károly mellé állt, az erősebbek ellenálltak. Ugyan Csák Máté Kőszegi Henrikkel együtt 1308-ban elismerte a királyt, de mint az ország legnagyobb és legerősebb birtokosai saját területükön királyként uralkodtak. Aba Amadé kassai halála juttatta a királyt első komoly győzelméhez, mert a város mellé állt Amadé fiaival szemben. Azok Csák Mátéval kötöttek szövetséget, de az egyesített sereget 1312. június 15-én a rozgonyi csatában Károly legyőzte.
  • 1316-ban a Kőszegiek, 1317-ben Borsa Kopasz és Kán László felett aratott győzelmet és fokozatosan átvette az irányítást az ország egész területe felett.
  • Csák Máté hatalma a rozgonyi csata után meggyengült, de még így is elég erős maradt ahhoz, hogy a király óvatos legyen vele. 1316-ban elvette tőle Visegrádot, majd 1318- ban Komáromot, de az ország észak-nyugati része csak a nagyúr 1321-es halála után került Károly Róbert ellenőrzése alá. Végül 1322-ben az addig kényszerűségből Temesváron tartott királyi székhely is átkerült Visegrádra.
  • A régi, lázadó főnemesség helyére a király új, hozzá hűséges embereket állított és közöttük osztotta fel az elkobzott birtokokat. Jellemzően ősi családok eddig háttérbe szorult ágait emelte be a hatalomba. Ebben az időszakban emelkedett fel sok később a magyar történelemben fontos szerepet játszó család, például a Lackfiak, Garaiak, Nekcseiek, Szécsényiek vagy a Debreceniek.
  • Első két felesége, bytomi és cieszyni Mária és Luxemburgi Beatrix halála után, 1320- ban feleségül vette a lengyel király lányát, Lokietek Erzsébetet, ami később fiának, Lajosnak jogalapot teremtett a lengyel trón megszerzésére.
  • 1330. április 17-én Zách Felicián sikertelen merényletet kísérelt meg a király ellen, de ez már nem fenyegette a király hatalmát. A véres megtorlás komoly figyelmeztetést jelentett minden lázadó kedvű nagyúr számára. (Felicián testének darabjait különböző városokba, fejét Budára küldték intő példának. Gyermekeit kivégezték, Klára nevű lányát borzalmasan megcsonkítva városról városra hurcolták és azt kellett kiáltoznia: “Így jár, aki hűtlen lesz a királyhoz!” Felicián rokonságát ezen kívül harmadíziglen halálra ítélték, távolabbi rokonait pedig jószágvesztéssel sújtották.)

b) A honorok

  • Károly Róbert új alapokra helyezte és megszilárdította az utolsó Árpádok alatt megrendült királyi hatalmat.
  • Bár a király, a földek harmadával a kezén, továbbra is az ország legnagyobb földbirtokosa volt, hatalma elsősorban nem birtokai méretén nyugodott, hanem a várak túlnyomó többségének birtoklásán. Az Anjou korban a király mintegy 160-at birtokolt az ország 300 várából, míg például a Lackfiak, a legtöbb várral bíró főúri család, mindössze hetet birtokolt.
  • Nagy földadományok helyett a király a szolgálatokat úgynevezett honorok (magyarul: tisztség, régi magyar nyelven: becsü) adományozásával jutalmazta.
  • A honor birtokosai a királyi tulajdon kezelőivé, hasznainak szedőivé váltak, de a honort nem örökíthették át, a király azt bármikor elvehette tőlük. Az országbárók nagy honorjai jellemzően a legnagyobb főurak között rotálódtak.
  • A honor jelentette az igazi hatalmat, mivel olykor 10-20 vár birtoklása is járt vele.
  • A honort birtokosai saját familiárisaik útján irányították.
  • A familiaritás a hűbéri függés magyarországi változata, a XIII. század folyamán alakult ki. Ez a sajátos magyar képződmény azonban lényeges pontokban eltért a Nyugat-Európában létrejött hűbériségtől. Az úr-familiáris viszony nem feltétlenül járt birtokadománnyal, az úr (latinul dominus) főként pénzben vagy természetben jutalmazta meg a neki szolgálatot tevő familiárist. Ezen kívül a hűbérúr és vazallus kapcsolata a legtöbb esetben örök életre szólt, míg Magyarországon a familiáris bármikor felbonthatta az úrral az érdekeinek már nem megfelelő egyezséget.

3. Gazdasági intézkedései

Károly Róbert a királyi felségjogon szedett regáléjövedelmekre támaszkodott:

  • Magyarország gazdag volt aranyban és ezüstben. Károly Róbert átalakította a bányabér (urbura) rendszerét, amely a kibányászott arany egytizedével, az ezüstnek egynyolcadával volt egyenlő, a bányabér egyharmadát megosztotta a földesurakkal, hogy elősegítse az új bányák feltárását.
  • Megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák; az aranyat és ezüstöt az uralkodó által megszabott áron be kellett szolgáltatni. (nemesfém-monopólium).
  • A sokféle forgalomban lévő pénz helyett 1323-ban megkezdték az állandó értékű ezüstdénár, majd 1325-ben firenzei mintára az aranyforint verését, váltópénze az ezüstgaras lett. Ez külföldön is igen népszerű pénznek bizonyult.
  • A pénzváltásból eredő haszonról a kincstár nem mondhatott le, ezért a kamara haszna szerepe is megváltozott és szabályos adóvá alakult.
  • Emellett minden olyan telek után kapuadót szedtek, amelynek a kapuján egy megrakott szénásszekér be tudott menni és meg tudott fordulni (ezért nevezték kapuadónak is). A kapuadó a jobbágyok éves adója volt a király számára.
  • A kereskedőket megcsapolandó bevezették még a harmincadot is, mely a külföldre kivitt vagy behozott árukat vámolja meg. A harmincadot nem csak határokon, hanem nagyobb városoknál is szedték. Ilyen volt Székesfehérvár és Buda.

Intézkedései folyamán az ország gazdasága fejlődésnek indult:

  • A mezőgazdaság nagy fordulatát az jelentette, hogy az önellátó gazdálkodás egyre inkább átadta helyét a paraszti árutermelésnek. A XIV. század második feléből vált meghatározóvá a két és háromnyomásos művelési rendszer. Tért hódított a szőlő és gyümölcstermesztés. Az állattenyésztésben továbbra is rideg állattartás uralkodott. Vizeink halbősége jelentős halászatot tett lehetővé.
  • Városfejlődés: városaink fejlődése a céltudatos királyi telepítések nyomán már a XII. század végén megindult. A városok kiváltságai fokozatosan bővültek. A városképződés a tatárjárás után felgyorsult.

Várostípusok:

  • Bányavárosok: Arany, ezüst, rézlelőhelyen épültek.
  • Kereskedőváros: Vásárjogot kaptak. A hetipiacok, városkörzet gazdaságát foglalta magába. Belekapcsolódtak a távolsági kereskedelembe is.
  • Mezővárosok: Falu és a város között átmeneti jelenség a mezőváros. Kisebb helyi központként működtek, kaptak vásárjogot is.

c) Kevésbé jelentős ipar:

  • Az ipar Magyarországon kisebb jelentőségű volt, mint Nyugaton. Magyarországon a legelterjedtebb iparágak a következők voltak: ötvös ipar, fegyvergyártás, szobor- és harangöntés, posztókészítés, bortermesztés, valamint az alapvető céhmesterségek.

4. Külpolitika

  • Egyetlen hódító hadjárata Basarab havasalföldi vajda ellen kudarccal végződött. Az ország belviszonyainak megszilárdítása után a király az ország külső tekintélyének helyreállításába kezdett. 1330. októberben ugyan meghódította az engedelmességet megtagadó havasalföldi vajda székhelyét, Argyasudvarhelyt, de november 9-én, hazafelé tartva egy szűk hegyszorosban a vajda csapatai megtámadták és sok emberét megölték, maga is álruhában alig szabadult (Posadai csata).
  • Rendezte a Bölcs Róbert nápolyi királlyal fennálló trónöröklési vitát is. A pápai közvetítéssel megkötött egyezményben kisebbik fiát, András herceget eljegyezte a nápolyi uralkodó unokájával, egyben örökösével, Johannával és rögzítették, hogy a házaspár közösen fogja örökölni a trónt.
  • Bécs árumegállító joga komoly akadálya volt a külkereskedelem fejlődésének, ezért 1335 őszén III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh királlyal Visegrádon királytalálkozót szervezett. Ezen kibékítette a lengyel és a cseh uralkodót és új kereskedelmi utak létrehozásáról állapodott meg velük Brünn, Kassa és Lemberg irányába, hogy kikerüljék a bécsi vámot.
  • 1339-ben sógora, a gyermektelen Kázmér örökösödési szerződést kötött vele, amelynek alapján 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió.

Károly Róbert 1342-es halálakor erős birodalmat hagyott fiára, Nagy Lajosra.

I. Károly ábrázolása a Thuróczi-krónikában

II. András Királyunk

 

Származása

András herceg a későbbi II. András 1177 táján születetett, másodszülött fiúként. Édesapja III. Béla magyar király (1172-1196) édesanyja Chatillon-i Anna vagy Ágnes, leánya a nagy befolyású és hatalmú outremer-i nagyúrnak 1180-as évek Szentföldjén található Antiochia hercegének, ellenségei által Sivatag Vörös Farkasának hívott Chattilon-i Renauld-nak, akinek nem kis szerepe volt abban, hogy Szaladin szultán ürügyet találjon arra, hogy megindítsa azt a szent háborút, ami Hattinhoz és végül Jeruzsálem iszlám általi visszafoglalásához vezetett.

Édesapja III. Béla útja a magyar koronához nem volt eleve elrendeltett. Az Árpádok figyelme a XII. században Balkán felé fordult ahol szövetségeseket és meghódítandó területeket látott. Így kerülve összetűzésben a Balkán szintén részben saját érdekszférának, részben meghódított területnek tekintő Bizánci birodalommal, amely utolsó virágkorát élte a Komnénosz családból származó császárok keze alatt. Több váltakozó sikerű háborúra is sor került az Árpádok vezette Magyar királyság és Bizánc között, ami nem merült ki csupán a hadi cselekedetekben hanem mindkét fél megpróbált beavatkozni az ellenfél illetve szövetségesei belügyeibe, támogatva a törvényes uralkodó ellen fellépő családtagot aki megpróbálta megszerezni magának a főhatalmat. Utóbbi végigkíséri az Árpádok történetét, kezdve István akkor még nagyfejedelem ellen fellépő Koppány vezért, Könyves Kálmán ellen pártütő Álmos hercegen keresztül egész a II. András hatalomra kerüléséig. Manuel bizánci császár – ki leányágon Szent László magyar király unokája volt – 1140 és 1180 közti uralkodása alatt nem kevesebb, mint négy Árpád vérből származó herceget is támogatott azzal a nem titkolt szándékol, hogy nem csak mint hű szövetségesre tegyen szert Esztergom és Fehérvár (XI-XII. századi magyar uralkodó székhelyek) urában, hanem egyes személyekben akár mint vazallusra is szert tegyen. A későbbi III. Béla szintén másodszülött fiúként látta meg a napvilágot, így nem az ő, hanem bátyja, István (e néven harmadik) fejére került a korona, de ekkor még István is kiskorú volt, és Mánuel udvarában két nagybátyja is ugrásra készen állt, hogy megszerezzék a trónt. Néhány heti országlás után Bizánctól való félelemtől vezetve a magyar főurak félreállították a kiskorú uralkodót és a két felnőtt herceg közül a kisebb rosszat választva Lászlót koronázták meg és nem Bizánchoz felesége útján erőteljesen kötődő öccsének Istvánnak nyújtották a koronát. Végül is László fél év után bekövetkező halála után István is megszerzi a trónt, de pont az előbb említett kötődés miatt belső bázisa hamar összeomlott és unokaöccse, pontosabban édesanyja Eufrozina királyné kezébe került vissza az ország kormányrúdja. Végül a két ország közt kompromisszumra került sor, aminek pecsétjeként az ifjú király idősebb öccse, Béla herceg szlavón és horvát területekkel egyetemben, mint félig túszként félig egész más okból 1163-ban Bizáncba került. A másik ok nagyon is fontos volt evilági uralkodók szemében, mivel a császárnak nem volt fiú örököse, az volt a célja, hogy feleségül adja Bélához leányát, Máriát, természetesen miután a herceg áttért a keleti rítusú kereszténységre – mellesleg az áttéréssel új nevet is kapott, Alexiosként említik innentől a keleti források – és így örökösévé tette. Bár teljesen nem némultak el a fegyverek a határokon, a két ország közt béke született. Mánuel császár tekintette keletre fordult, magyar részen pedig elindult a regeneráció. Ám a sors, mint jó krónikás ismét közbeszólt 1169-ben fia született a császárnak és Béla-Alexios elvesztette a lehetőséget, hogy a görögök ura legyen, felbontották a jegyességet közte és Mária közt. Végül 1170-ben feleségül veszi Chatillon Ágnest, aki Manuel második feleségének a féltestvére volt. Rangos házasság volt ugyan ez is méltó egy Árpádfihoz, de Bélát ekkor már uralkodásra nevelték, címe Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege, érdeklődése Esztergom felé fordult. Kapóra jött bátyja halála – Szentföldet megjárt zarándokok hírei szerint az ő keze is benne volt István halálában – és hívei azonnal érte küldtek, hogy foglalja el Szent István trónját. Elsőszülöttségi jog mellette szólt de mivel felvette a keleti rítusú kereszténységet a magyar klérus nem fogatta osztatlan lelkesedéssel, valamint mivel bátyja halálakor nem tartózkodott magyar földön öccse Géza herceg is megtett mindent hogy ő legyen az új királya országunknak. Béla katona kíséretet és pénzt is kapott Bizánctól, Manuel császárnak ez nem teljesen önzetlen cselekedete volt mivel abban bízott, ha Béla jut trónra a birodalom érdekeit, fogja képviselni. István halála után 10 hónappal került sor koronázására. A hosszú idő magyarázata nem az urak többségének a meggyőzése volt hanem – ekkor már kialakult szokásrend szerint magyar uralkodó hatalma akkor tekinthető legitimnek, ha koronázása három kritériumnak megfelel. A három feltétel:

  • ma ismert Szent Koronával
  • Székesfehérvárott
  • az ország első számú főpapja, azaz az esztergomi érsek keze által

történjen meg a koronázás. Éppen a harmadik feltétellel voltak problémák. Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó a bizánci területen nevelkedett herceget megkoronázni, mivel tartott attól, hogy a nyugati egyház szemében szakadárnak bélyegzett keleti kereszténység fog teret hódítani a magyar királyság területén. Végül több levélben maga a pápa III. Sándor utasította a Lukácsot, hogy végezze el a Béla királlyá avatását, de miután az érsek továbbra is hajthatatlan maradt Mikó kalocsai érsek végezte el a szertartást, de Béla nyilatkozatot tett, miszerint ez kivételes eset volt és az esztergomi érsek nem veszíti el a királykoronázó jogát. Maradt még egy fontos, ha nem is akadálya de árnyéka Béla uralkodásának. Öccse Géza herceg körül bár kisebb súlyban mint királyi bátyja körül de kialakult egy főúri ellenzék, végül is 1177-ben az élesedő konfliktus elkerülendően börtönbe vetetette a herceget, akit egész 1189-ig ott is tartotta míg Magyarországon átvonuló Barbarossa Frigyes seregéhez nem csatlakozott és végül Bizáncba letelepedve alapít családot. III. Béla király jól kamatoztatta a bizánci udvarban szerzett ismereteit, és ezeket meg is honosította Magyarországon, ő volt az első uralkodója hazánknak, aki komolyan foglalkoztatott a gondolat miszerint Szentföldre ő is hadjáratot indítson. Ifjúkorának neveltetőjének Manuel császárnak tett ígéretének annak halálig hű maradt, sőt mint szövetséges 1176-ban segédhadat is küldött Bizánc részére, ám mikor 1180-ban meghalt az öreg császár, Béla kötelezettsége érvényét vesztette, és sikerrel hódította vissza a horvát és dalmát területeket. Ő volt, aki felvette a magyar címerben mind a mai napig megtalálható bizánci eredetű kettős keresztet, ami nem csak mint uralkodói „dísz” volt hanem külpolitikai célkitűzés is miszerint az utolsó Komnénosz császár Andronikosz által anarchiába süllyedő Bizánc helyébe a magyar királyok lépnek a Balkánon. III. Béla volt az első magyar király, aki az orosz területek felé indított háborújával a halicsi fejedelemség meghódítását tűzte ki célul. Gyermekei közül Imre és András herceg valamint a leányok közül Margit és Konstancia volt, aki megjelent a magyar történelem színpadján. Margitot az Angelosz Izsák bizánci császár veszi feleségül, míg Konstancia a cseh királyné lett. Az egyik legjelentősebb Árpád-házi királyunk szállt sírba 1196 tavaszán, halála után idősebb fia az 1194-ben dalmát-horvát herceggé tett Imre követte. Fiatalabb fiára, András hercegre, beváltatlan Szentfölre tervezett hadjáratot és az ehhez szükséges kincseket hagyta örökül. De apja halálakor Andrásnak is voltak már kormányzati tapasztalatai. 1188-ban Halics népe elűzte uralkodóját, Vlagyimir fejedelmet, aki családostól III. Béla udvarában talált menedéket abban a reményben, hogy elődei tették már nem egyszer a családi kötelékre hivatkozva segítse vissza őt Halics trónjára. Ám III. Béla fogságba vetette Vlagyimirt, és kisebb fia számára szerette volna megszerezni Halicsban a hatalmat. De András herceg és kísérete nem tudta magát megkedveltetni a helyi lakossággal. Vele érkező katonák durva megszállóként viselkedtek, az elégedetlenkedők élére a fogságból megszökő és lengyel segítséget szerző Vlagyimir állt és 1190-ben véget vetett a magyar uralomnak orosz földön. Béla nem folytatta halicsi politikáját, de úgy tünik András hercegben mély nyomot hagyott, hogy két éven keresztül egy tartomány ura volt.

Útja a hatalomhoz

Imre akadálytalanul foglalt el apja trónját, apja özvegye pedig a rákövetkező évben 1197ben elhagyta el az országot és Szentföldre ment, hogy ott élje le a hátralévő életét. András herceg viszont nem élt apjának tett ígéretével, hogy hadba vonuljon. Helyette az örökségét arra használta fel, hogy híveket szerezzen mind az országon belül mind kívül. Mivel még ekkor bátyja is gyermektelen volt, követelte hogy Imre engedje át egykori hercegségét, a horvát és dalmát területeket, ami szokás volt már a korábbiakban is, hogy a regnáló magyar uralkodó az ország egy részét átengedi családja más férfitagjának – öccsének vagy fiának. Ennek a megosztásnak az oka, hogy az uralkodó a herceg személyén keresztül szorosabban ellenőrizheti a távoli ország területét, kielégíti az a herceg hatalomvágyát, azon előkelők, akik a királyi udvarban nem tudtak már méltóságot szerezni némiképp kárpótlást kaphattak a herceg udvartartásában. De ez csak akkor működhetett, ha a két testvér közt zavartalan volt az összhang. András végül tettre szánta el magát és Lipót stájer herceggel szövetségben fegyverrel kényszeríttette ki bátyjától a hercegséget 1197-98 fordulóján. Nem tudhatjuk András fejében már ekkor megfordult-e hogy megszerezze magának a magyar trónt, de mivel kezébe került az ország egy része, ráadásul a gazdag déli tartományok, alkalmas eszközt kapott ahhoz hogy ezt megtegye. Eközben a Balkánon a Bizánc meggyengülésével egyre másra váltak függetlenné az addigi bizánci fennhatóság álló népek, bosnyákok, szerbek és bolgárok. Ez a magyar királyságot is cselekvésre késztette, hogy hódítás útjára lépjen a Balkánon. Ezzel párhuzamban elindult a negyedik keresztes hadjárat, aminek tevékeny részvevője volt Velence a levantei kereskedelem nagyhatalma. A pápa által indított hadjáratra induló keresztes nyugati sereget Velence a maga javára fordította, először az adriai térségbeli riválisa Zára ellen fordította ami ekkor magyar uralom egész pontosan András herceg uralma alatt állt. Majd a hanyatló Bizánc ellen fordultak, és elfoglalták azt, területén nyugati típusú államokat hozva létre, csupán a kis-ázsiai területek maradtak meg görög kézen és Nikeai székhellyel ide menekülve a legtöbb és legbefolyásosabb bizánci családok élt tovább közel 60 év száműzetésben a bizánci uralom.

1203-ban fellángol a harc a két testvér közt kiváltó ürügy talán az volt, hogy András bátyját hibáztatta, hogy nem kapott segítséget Zára megvédéshez vagy az is lehet hogy az időközben megházasodott András herceg becsvágyát felesége Gertrúd meráni hercegnő tovább szította. A tény hogy végül András herceg alulmaradt Imre királlyal szemben és fogolyként került bátyja kezére, Gertrúdot pedig visszaküldte szüleihez. Andrásnak hívei segítségével sikerül megszöknie a fogságból. Imre mivel egyértelművé akarta tenni az országban hogy nem András az örököse megkoronáztatta az ekkor négy éves fiát. Meglepő módon azonban halálos ágyán András herceget tette meg gyámjául halála esetén, ami rövid időn belül megtörtént.

Özvegye, Konstancia és ekkor már az országot kormányzó András herceg közt nem volt felhőtlen a viszony. Végül Konstancia királyné elhagyta az országot gyermekkorú fiával Lászlóval egyetemben Badenberg család által vezetett szomszédos osztrák hercegség területére menekült. A gyermek László azonban 1205 májusában néhány hónapnyi névleges uralkodás után elhunyt és nyitva állt az út András herceg előtt a magyar trónhoz.

Halics

II. András uralkodásának első évtizede, belpolitikai feszültséget hozott magával, de mindamellett nem korlátozták, hogy külpolitikailag is aktív legyen, és nagyszabású terveket szőjön. Külpolitikailag a magyar királyság mozgástere András uralkodása alatt nagymértékben kitágult. Déli határvidékeinken a gyenge kezű Angelosz császárok keze alatt visszavonhatatlanul meggyengült és nem utolsó sorban a negyedik keresztes hadjárat lovagjai kardcsapásai alatt összeomlott és a kis-ázsiai Nikaiai Császárságban élt tovább, jóval kisebb területen, mint Manuel dicső uralkodása alatt. Európai területein jórész a Szentföldön létrejött keresztes államokhoz hasonló államok jöttek létre, illetve Velence szerezte meg ami jórészt a ma ismert görög szigetvilágot testesítette meg. Valamint még a hadjárat előtt a gyenge kezű Angelosz Izsák császár tehetetlenségét kihasználva vívták ki függetlenségüket az addig bizánci uralom alatt élő népek. A Német-római Birodalom ugyan nem omlott össze de a német cézárokat lefoglalta a pápasággal folytatott újra kibontakozó küzdelem kötötte le, ami a német tartományok világi és egyházi urainak is egyre nagyobb szabadságot adva.

András király figyelme Halicstól Balkánon keresztül egész Szentföldig kiterjedt. Megkoronázása után máris alkalma nyílt beavatkozni a szomszéd Halicsi fejedelemség trónja körül kialakult viszályba. A halicsi fejedelem bekövetkező halála után özvegye a magyar királytól kért segítséget fia számára. A megüresedett halicsi trónt ugyanis meg akarta szerezni a Krakkóban uralkodó Leszek fejedelem és a szomszédos orosz fejedelemségek uralkodói is. András célja orosz földre vezetett hadjáratainak eleinte nem az volt a célja hogy magának szerezze meg a trónt, hanem mint szövetségeseinek segítséget nyújtson. Ez volt a helyzet egész 1214-ig amikor is személyesen találkozott Leszek lengyel fejedelemmel, megállapodtak abban hogy András másodszülött fia az ekkor hat éves Kálmán herceg és a lengyel fejedelem három éves lányát Szalomét eljegyezzék egymással és a számukra közös haderővel megszerezzék Halics trónját. A vállalkozás sikerrel járt valóban sikerült megszerezni a halicsi trónt. Ahol Kálmán nevében egy magyar előkelő kormányozta a tartományt, 1216-ban pápai engedéllyel királlyá koronázta Kálmán fiát. Ám időközben a lengyel fejedelem összekülönbözött magyar szövetségesével és a novgorodi fejedelemmel szövetségre lépve elfoglalta Halicsot, Kálmán hercegnek és híveinek menekülnie kellet, de a halicsi trónt Msztyiszlav foglalta el. Leszek a cserbenhagyott magyar szövetségesével felújított a szövetséget és elűzték Halics trónjáról a novgrodi fejedelmet, de ő ugyanúgy nem nyugodott bele a trón elvesztésébe, mint korábban András, és vereséget mért Kálmán herceg csapataira, ráadásul Kálmán herceg egész családjával novgrodi fogságba esett. A váltakozó sikerű hadakozás arra késztette a magyar királyt, hogy más módon próbálkozzon, és békét kötött Msztyiszlav fejedelemmel, így Kálmán és családja kiszabadult a fogságból és a béke megkötése pecsétjeként harmadszülött fiát, András herceget eljegyezte Msztyiszlav novgrodi fejedelem lányával. Úgy tűnt, amit nem sikerült a magyar királynak elintézni a hadak segítségével diplomáciai úton sikerül, ugyanis ez a jegyesség azt jelentette, hogy András herceg fogja örökölni a halicsi trónt. A novgorodi fejedelem időközben rájött, hogy a tárgyalóasztalnál legyőzték és újra fegyveres próbára került sor. 1227-ben II. András indítja az újabb ahadjáraot, hogy kikényszerítse a ez egyezmény betartását a novgorodi fejedelmet, bár az teljes katonai siker elmaradt , de a magyar király elérte, hogy a házasság valóban megtörténjen , így harmadszülött fiából halicsi fejedelem lett.

De hogy bonyolítsa a helyzetet – ami eddig is a mesebeli danaidák hordójára hasonlított, amit András magyar vérrel akart megtölteni – az 1205-ben elhalt halicsi fejedelem fia, Danyiil felnőtt korban lépett és sikerült a helyiek támogatásával visszaszerezni apja trónját és elűzni a magyar herceget. A magyar hadak ellenválaszát ezúttal Béla herceg (a későbbi IV. Béla) vezetette de kudarcot vallott, 1231-ben újra a magyar király állt a sereg élére, és sikerrel vissza is szerezte fia számára a halicsi uralmat. András herceg két év után elég erősnek érezte magát, hogy ezúttal már ő is beavatkozzon a többi egymás közt acsarkodó orosz fejedelmek viszályába, de túlbecsülte az erejét és az 1231-ben legyőzött, de nem megtört Danyiil újra támadt, és András herceg hatalma hamarosan csupán magára a székvárosa terjedt ki. Halics – ekkor még úgy tünt csupán átmenetileg visszakerült orosz kézre, de az ifjú magyar herceg 1234-ben váratlan elhunyt és így Esztergom urainak a figyelme elterelődött észak-keleti szomszédunkról.

Szentföld és a latin trón

III. Béla fogadalmát miszerint hadat fog vezetni Szentföldre András hercegnek kellett megtartani, halálos ágyán Béla erre eskette fel őt. De az erre kapott örökségét először arra használta fel, hogy megszerezze magának a főhatalmat, később pedig aktív külpolitikát folytatott, hisz Magyarország volt a nyugati kereszténység keleti bástyája, keleti és déli szomszédaink közt voltak szakadárnak tekintett görög rítusú keresztények (Balkán és orosz fejedelmek), eretnekek (boszniai bogumilok), illetve Erdélyen túli területen pogány kunok. Ezek ellen a szomszédok ellen folytatott háborúk valamilyen szinten szintén az „igazi” kereszténység terjesztése volt, vagyis a tévelygő bárányok visszaterelése a Krisztus helyi földtartójának pásztorbotja alá. A túlvilági jutalom mellett nagyon reális evilági haszna is volt ezeknek hódításoknak, hisz kiterjesztette a magyar királyság határait, illetve a magyar befolyási övezetét. Két évtizedes halogatás után már egyre kevesebb lehetőség volt a fogadalom alóli kihátrálás alól, és a ez egyre sürgetőbb pápai sürgetéseknek eleget téve András király felvette a keresztet. Bár a keresztes eszme ekkor már nem volt különösen népszerű hazánkban hisz láthattuk 1203-ben a negyedik keresztes hadjárat, ami romba döntötte a balkáni császárságot, Velence követelésére megfosztotta a magyar királyok adriai-tengeri ékkövétől, Zárától. András azonban nem csupán a lelki üdve megmentése miatt indult el Szentföldre. 1216–ban elhunyt a második latin császár és Margit theszalonikai király özvegye (II. András testvére) szívesen juttatta volna Latin Császárság trónjára a magyar királyt. 1217-ben tehát András elindult Szentföldre, az ország kormányrúdját János esztergomi érsekre bízta (Bánk bán és Gertrudis történetéből ismerős főpappal azonos). Valóban esélyes jelölt volt a császári trónra, hisz az elhunyt Henrik császár unokahúga volt Jolánta királyné. Végül azonban nem őt hanem apósát Pierre Courtenay francia grófot választották meg új császárnak, András sikertelensége mögött megtaláljuk Velence hatását, hisz ha magyar király került volna a császári trónra a magyar birodalom bizony ollóba fogta volna a kereskedő köztársaságot, ami így az eddigi egymással is néha harcban álló szomszéd helyett egy közös kéz által vezetett északi és déli szomszéd alaposan próbára tette volna. A magyar királlyal tartott VI. Lipót osztrák herceg és serege. 1217. októberében érkeztek meg a Jeruzsálemi királyság akkori fővárosába Akkonba. Itt csatlakozott hozzájuk a ciprusi király illetve maga a jeruzsálemi király is. De túl nagyra duzzadt a sereg és ellátási problémákkal kellett szembenéznie ez az oka annak, hogy sokan visszatértek hazájukba. November elején indult el a közös haderő a szaracénok ellen. Jordán folyó és a Genezareth-tó vidékére indultak, de harci cselekményre nem került sor, hisz ellenséggel nem találkoztak. Időközben viszont elhunyt Pierre császár és András újra megpróbálta a császári trón megszerzését és elindult vissza, szövetségeseket keressen, hogy álmát valóra váltsa. Visszatért tehát Akkonba és bejelentette hazaindulását, a jeruzsálemi pátriarka próbált szép szóval könyörögni de se ez, se a fenyegetésének hatása nem volt. András szinte csak formálisan de teljesítette a fogadalmát Szentföldről seregével hazafele jövet útba ejtette a tripoliszi grófságot, ereklyéket vásárolt illetve gazdag adományokat tett. Nikaia-ba Theodórosz császár leányát eljegyezte idősebb fiával, Bélával. Legifjabb fiának az örmény király leányát kérte meg (bár ebből a jegyességből nem lett semmi, hisz András herceg végül a novgorodi fejedelem leányát vett feleségül hisz ennek a házasságnak Halics volt a tétje), Mária leányát pedig a II. Ivánnal, a bolgár cárral, jegyezte el. Ám a diplomáciai alkudozások szintén nem érték el a kívánt eredményt, hisz az új császárnak Pierre Courtenay egyik fiát, Robertet választották meg, „csupán” szövetségi rendszer kiépítését érte el.

Szentföldön azonban András távozásával se zárult le a hadjárat, hisz Lipót herceg maradt (igaz ennek oka nem a vallásos meggyőződésében kell keresni, hanem csupán abban, hogy teljesen kiköltekezett és még 50000 aranyt kénytelen volt kölcsönözni), mivel egy kisebb magyar erő továbbra is a Jeruzsálemi királyság területén maradt. November végén a keresztes haderő újabb megmozdulásra vállalkoztak, Nazareth közelében lévő hegyen lévő vár ostromába kezdtek, de nem tudták bevenni. Majd újév táján egy harmadik kísérletre is sor került, ebben a seregben találjuk a magyar maradókat, de jelentős sikerrel ez a próbálkozás se járt.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utókor által könnyelműnek kikiáltott magyar király igenis előrelátó uralkodóként oldotta meg a szentföldi küldetését. Ameddig tehette igyekezett az elodázni az indulást és csak akkor indította a magyar hadakat mikor kézzel fogható eredményt is tudott volna szerezni, azaz a latin trónt, látva mennyi erőkifejtésbe kerülne megtörni az egyre inkább erőre kapó szaracén uralmat, kerülte a nyílt összecsapást és szinte érintetlenül hozta haza seregét. Szemben Richárd angol király vagy később Szent Lajos francia király hadjárataival, ami nem hozott más eredményt csupán feleslegesen elpazarolt aranymennyiséget. Nem pazarolva távoli az akkori európai szemmel ismert fél világon túli összecsapásokban a magyar emberanyagot.

Német lovagrend

Az ország keleti határán túl, kun törzsek éltek, akik állandó zaklatásban tartották az ország keleti részét, kisebb-nagyobb betörésekkel. Az ország egyik legveszélyeztetettebb szakasza, Erdély délkeleti sarkában található Barcaság volt.

Az 1095-ben meghirdetett és rákövetkező évben induló keresztes hadjáratok és a Jeruzsálemi királyság megalapítását követően több egyházi lovagrend is alakult, tagjai letették a hármas szerzetesi fogadalmat, de mellette felesküdtek a keresztény hit fegyveres védelmére is. A két elsőnek alapított lovagrend az ispotályosnak is nevezett Johanita lovagrend (aminek regulájának mintájára a XII. század közepén a magyar király is alapított lovagrendet, első királyunk előtti tisztelgésként róla elnevezett Stefanitákat), illetve a másik jelentős a Johanitákkal rivalizáló Templomos lovagrend. Harmadik nagy lovagrendként a XII. század vége fele a német kezdeményezésre alapított Német lovagrend. Ez utóbbi szervezetben találta meg II. András a megoldást a kunok ellen. Mivel később alapították mint a másik két szervezetet, illetve az a tény hogy alapítás dátuma a harmadik keresztes hadjárat volt, magától értetődött, hoyg nem tud úgy gyökeret verni Szentföldön mint másik két riválisa. Ezért elfogadták a magyar király ajánlatát, Barcaság ekkor javarészt lakatlan volt, András nagylelkűségéről téve tanúbizonyságot széles körű kiváltságokat kaptak. Cserébe csupán az ország keleti határait kellett megvédeniük. A német lovagrend betelepülésére 1211-ben került sor, a vele szemben támasztott katonai követelményeknek teljes mértékben meg is felelt, és a Kárpátokon túli kunok által lakott területek megtérítésére térítő szerzetesek lépték át a határt. Ám a rend meg se próbált alkalmazkodni a Magyar Királyság rendjéhez egyre nagyobb hatalmat vívtak ki, és már András által adományozott és az általuk megvívott területeket fel kívánták ajánlani a pápának hűbérbirtokként, valósággal már állam volt az államban. Nemcsak a királlyal, hanem a magyarországi egyházi méltóságokkal is összekülönböztek. Ezt a vérlázító sértést már András nem tűrhette el és 1225-ben fegyveres összecsapásra került sor a két fél között, ami a magyar uralkodó győzelmével zárult, és a lovagrendet András kiűzte az országból. Az ország délkeleti részének védelmét Erdély hercegévé kinevezett trónörökös vette át. Béla herceg a Déli-Kárpátok, az Olt és a Duna közötti területeken létrehozta a szörényi bánságot, így szilárdítva meg a magyar uralmat ezen a területen. 1226-ban vagy ’27-ben Milkó központtal missziós püspökséget hozott létre a Milkó központtal. A német lovagrend eközben a Baltikumban telepedett le, ahol egyesülve a szintén német eredetű Kard testvérekkel a szláv eredetű poroszok térítésével és hódoltatásával valóban létrehozták a független államukat, mindez András előrelátását igazolta.

Nyugati végek

1230-ban elhunyt András királlyal rokonságban álló Badenberg Lipót. Örököse fia II. Frigyes lett, aki a történetírásban a Harcias melléknevet kapta meg. Az eddigi nyugodt, csendes határon is átvették a szót a fegyverek. Frigyes még ebben az évben betört Magyarországra és elfoglalta a vas megyei Borostyánt és Langecket. A magyar sereg visszavetet a várakat és sikerült kiverni a herceg csapatait. 1233-ban Frigyes uralma alatt lévő stájer területre rontottak a magyar király hadai, majd mikor visszavonulta a sereg Frigyes csapataival űzőbe vette őket a királyi had visszafordulva, körbevette az üldözőket és csapdába került stájer sereg java része odaveszett. Még ugyanebben az évnek végén újra német földön találjuk András hadait – ezúttal osztrák területek került célpontba, míg Frigyes csapatai a magyar határszélre csaptak le. 1235 nyarán maga a herceg tört be az országba, de Léka vára ostrománál elakadt, és szembekerült a magyar királyi sereggel, amit András fiaival, Bélával és Kálmánnal vezetett. Az ostromló osztrák-stájer herceg serege megrémült és anélkül futott el, hogy csatára került volna sor. András egész Bécsig üldözte a herceget és csapatát ahol Frigyes pénzen vette meg a békét. András 400 márka aranyért hajlandó volt visszavonulni, adoma szerint azonban a váltság megszabása után nagylelkűen közölte Frigyessel amennyiben nincs annyi aranya akkor nyugodtan fizethet 4000 márka ezüstöt is. Ez a csata volt az utolsó, amiben András hosszú uralkodása alatt részt vett, hisz 1235. szeptember 21-én András váratlanul elhunyt. A magyar trónon utóda elsőszülött fia Béla követte. Bélának már uralkodás első hónapjaiban szembe kellett néznie Frigyes újra betörő seregével, de uralkodása alatt történt meg az ország tragédiája, ami tatárjárás néven került be a krónikák lapjaira. Béla a középkor hagyományai szerint szintén többször maga vezette a magyar királyi sereget, de apjával ellentétben belőle hiányzott apja katonai tehetsége.

Összegyűjtötte és írta: Tóth Gábor

Jegyzetek

Bogumilok: eretnek szekta, 10 századtól Balkánon tanításuk szerint ez a világ a rossz isten teremtése, s különösen az egyház áll szemben a jó isten művével, ami számunkra nem látható világot teremtette, bolgár és bosnyák területen eljutott Dalmáciába és Itáliába.

Kunok: török nyelvek egyik fajtáját beszélő nép, 11 századtól tűnnek fel Kelet-Európába, betöréseikkel zaklatták az orosz, bizánci és nem utolsó sorban magyar területeket, szállásterületük az Urál folyótól és a Fekete-tengertől egész az Al-Dunáig terjedt annak legnagyobb kiterjedése idején.

Latin császárság és a többi utódállamok: 1204-ben a negyedik keresztes hadjáratban a résztvevő nyugati hadak megdöntötték a Bizánci császárságot. Bizánci birtokok egy része – a görög szigetvilág és a szárazföldi kikötők – Velence kezére került. Főleg a balkáni területeken a Jeruzsálemi királysághoz hasonlóan nyugati mintájú államok jöttek létre, a Konstantinápolyi székhelyű Latin császárság, Theszalonikei királyság, Akhai fejedelmeség, Athéni hercegség. Valamint a bizánci uralkodó elit jó része Laszkarisz Thedor hadvezér vezetésével a kis-ázsiai területeket egyesítve Nikai központtal megalapítja a Nikai-i császárságot (ez utóbbi tekinthetjük leginkább Bizánc örökösének, és 1261-ben befejeződő újraegyesülési folyamat is innen indul). I. Andronikosz unokái Trapezuntban vetették meg a lábukat, Angelosz család egyik tagja, Mikhaél Epiroszban hozott létre új államot (jó részt a mai Albánia területén) felvéve a deszpotész címet.

Outremer: tengerentúl, Szentföld francia neve

Oroszlánszívű Richard

 

I. Richard angol király (1157. szeptember 8. – 1199. április 6.) miután értesült apja, II. Henrik haláláról Richárd herceg Angliába utazott és 1189 szeptemberében I. Richárd néven királlyá koronáztatta magát. Ám ezután nem sokáig maradt Angliában. Kiszabadította anyját, Aquitániai Elenonórát, aki apja Winchesterbe záratott, amiért segítette Richárdot és testvéreit apjuk elleni küzdelmükben. Ezután visszatért aquitaniai birtokaira. Tíz éves uralkodásából mindössze fél évet töltött Angliában.

Harcos király

I. Richárd ünnepelt harcos volt. Aquitaniában dicső győzelmeket aratott II. Fülöp Ágost, francia király ellen. (Persze csak akkor, amikor épp nem volt vele szövetségben II. Henrik ellen.) Őt tartották a lovagi erény mintaképének. Ezért is tűnt alkalmasabbnak az uralkodásra, mint öccse, János, aki kapzsi volt és hatalomvágyó. A királynál 11 évvel fiatalabb János Írország hercegeként folyamatosan azért küzdött hogy elorozhassa bátyjától hatalmát és trónját. Erre részben alkalma is nyílt, amikor a lovagias király egy évvel megkoronázása után 1190 júliusábanSzentföldre és országának kormányzását Jánosra hagyta.

A hit hős védelmezője, Oroszlánszívű Richárd

Miután megérkezett a Szentföldre, az angol királyra hárult a teljes III. keresztes hadjárat levezénylése. Hiszen a másik két király, aki útnak indult semmi szerepet nem vállalt a harcokban. I. (Barbarossa) Frigyes, német-római császár, aki Richárd mellett Európa egyik legharciasabb és legsikeresebb uralkodója volt, 1187-ben ugyan elindult a Szentföldre 100. 000 fős seregével, de 1190-ben Antiochiában belefulladt egy folyóba. Egyesek szerint a hideg víztől görcse támadt és elsüllyedt a vízben, mások szerint viszont lezuhant lováról és a vízbe fulladt. Lényeg a lényeg a német-római császár nem messze céljától 71 évesen meghalt, seregei pedig visszafordultak. II. Fülöp Ágost, bár kitűnő egészségben elérte a Szentföldet, betegségre hivatkozva visszatért Európába. Így a hadjáratot lényegében I. Richárd vezette. Csakhogy miután 1191-ben megérkezett Akkon kikötőjébe (ma Izrael) súlyosan megbetegedett. Ellenfele, a muzulmánok vezetője, Egyiptom és SzíriaSzaladin, tanúságot téve „lovagiasságáról” egy tál gyümölcsöt küldött a beteg Richárdnak, hogy felépüljön. A király hamarosan jobban lett és megostromolta Akkont. A város néhány napi ostrom után elesett. A keresztesek 3500 foglyot ejtettek. Richárd ezért a csatáért kapta az „Oroszlánszívű” jelzőt. Ezt követően Richárd hadai dél felé indultak. Az Akkontól néhány száz kilométerre fekvő Jaffát többször is megostromolták, de csak kemény harcok árán sikerült bevenni. A keresztesek annyira szorongatott helyzetbe kerültek, hogy ellentétben, az Európában bevett szokásokkal, amelyeket mellesleg maga Richárd is vallott, ki kellett végezniük a 3500 arab foglyot, akiket Akkonnál ejtettek, mivel Szaladin nem volt hajlandó értük odaadni cserébe a keresztesek legfőbb ereklyéjének, Jézus keresztjének darabját, amit korábban (1187-ben Jeruzsálem bevételekor) megszerzett. Később sok győzelmet arattak az arabok fölött, de számottevő sikert nem értek el. 1192-ben megostromolták ugyan Jeruzsálemet és elméletben be is, vették, már nem tudták birtokba venni. Richárd megbetegedett és seregeivel haza indult. Ezzel, részleges sikerrel, lezárult a III. keresztes hadjárat.

Fogságban a király

Richárd elkövette azt a súlyos hibát, hogy a Szentföldön inzultált egy lovagot, név szerint Lipót osztrák herceget, aki bosszút esküdött ellene (lehajíttatta egy várról a Babenbergek zászlaját, vélvén, hogy egy osztrák hercegi család zászlaja alacsonyabb rendű hogysem az övével egyhelyütt lobogjon). Richárd hajótörést szenvedett Velencénél, ezért szárazföldön kellett tovább mennie Anglia felé. Ám de amikor BécsbenVI. Henrik német-római császárnak. A császár horribilis összeget kért cserébe I. Richárdért. A király öccse János hajlandó volt az egész országot felforgatni, azért hogy visszavásárolhassa bátyját, és ezzel megvegye hatalmát. II. Fülöp Ágost is megpróbálta megkaparintani Richárdot, hogy ezzel kizsarolhassa a franciaországi angol birtokokat. A „győztes” végül, János lett, aki 1194. február 4-én kifizette a váltságdíjat VI. Henriknek. rátalált, Lipót herceg börtönbe vetette az angol királyt. A legenda szerint arról ismerte fel a konyhai segédnek öltözött Richárdot, hogy az elfelejtette levenni gyűrűit. Így az angol király az osztrák herceg fogságába került,

A vég kezdete

Richárd ekkor visszatért Aquitaniába és folytatta harcait a franciák ellen. Ám előtte még (utoljára életében) útba ejtette Angliát és megfosztotta öccsét minden hatalmától. 1199-ben a Limousin-ban fekvő chalus-i vár ostrománál egy lovag nyilával eltalálta. A seb elfertőződött és Richárd belehalt sérülésébe. Ám utolsó lovagias cselekedeteként, a király megjutalmazta az őt megsebesítő lovagot. Egy szütyő aranyat adott neki és elengedte fogságából, ugyanis időközben az angolok bevették a várat.

Keresztes Hadjáratok

 

    • Bevezető
  • I. keresztes hadjárat (1096–1099)
    • Előzmények
    • Az út Jeruzsálemig
    • Jeruzsálem elfoglalása
    • Keresztény államok a Szentföldön
  • II. keresztes hadjárat (1147–1149)
    • Előkészületek
    • A szentföldi események
  • III. keresztes hadjárat (1189–1192)
    • Előzmények
    • Előkészületek
    • A szentföldi események
  • IV. keresztes hadjárat, vagy latin háború (1202–1204)
  • V. keresztes hadjárat (1217–1221)
  • VI. keresztes hadjárat (1227–1229)
    • Előzmények
    • A szentföldi események
  • VII. keresztes hadjárat (1248–1254)
  • VIII. keresztes hadjárat (1269–1272)
  • A keresztes hadjáratok mérlege
  • Későbbi kisebb keresztes hadjáratok

Bevezető

Kiemelnék egy két dolgot a kereszteses háborúkról. Szeretem ezt a korszakot, és mint hagyományőrző ember, közel áll a szívemhez.

I. keresztes hadjárat (1096–1099)

Előzmények

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095. évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén megérkezett Franciaországba. Útja során beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is: augusztus 5-én Valence-ban volt, 11-én Le Puyben. Innen levelet küldött a francia püspököknek, amelyben novemberre Clermont-ba hívta őket. Ezután délnek indult, a szeptembert Provance-ban töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott, körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta. Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november 27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” – kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki. Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és elbocsátotta a jelenlevőket.

Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól, de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet, annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére (augusztus 15.) tűzték ki.

Szónoklatának hatása messze meghaladta II. Orbán számításait. Ezzel s az első keresztes hadjárattal gyakorlatilag megkezdődött Nyugat-Európa közel kétszáz évig tartó, a Közel-Keletre irányuló fegyveres expanziója, amely kihatott a kor társadalmára éppúgy, mint kulturális fejlődésére.

A zsinatról a zsidók egy gyásznapon, a tisá beávon emlékeznek meg.

Az út Jeruzsálemig

Az I. keresztes háború I. Alexiosz bizánci császár kérésére, és II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus 15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek nagy seregei is csatlakoztak. Ezen rabló seregekkel Könyves Kálmán magyar király is megütközött. A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkán-félszigeten keresztül jutott el Konstantinápolyba, ahol átteleltek. Innen 1097 májusában folytatták útjukat. A görögök a keresztesek segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább fenyegető Nikaiát. A keresztes csapatok ezután döntő csapást mértek a török seregekre Doryleumnál. Ezután viszont megtört a keresztény hadak egysége, a seregek rivalizáló fővezérei saját fejdelemségeket alapítottak: Boemund tarantói normann herceg Antiochiában, Balduin lotaringiai herceg Edessában. Antiochia ostroma igen hosszú időbe, és nagy emberáldozatba került a győztes keresztes csapatok részéről, de a jelentős túlerőben lévő felmentő török seregek legyőzésével megnyílt az út Jeruzsálem felé.

Jeruzsálem elfoglalása

 
 
 
 

Jeruzsálem bevétele

Jeruzsálemet a keresztesek miatt lekötött törököktől a Fátimida egyiptomi kalifa nemrég foglalta vissza. Mivel a város közös használatára irányuló tárgyalások nem vezettek eredményre, így az ő csapataival kellett megküzdeni. A keresztesek a vallási lelkesedésben, mely győzelemre vezette őket Antiochiában, megpróbálták rohammal bevenni a szent várost 1099. június 8-án. Miután ez nem sikerült, ostrom alá vették, és több mint egyhavi heves küzdelmek és vérengzés után július 15-én foglalták el. A keresztes lovagok ezt követően megalapították a Jeruzsálemi Királyságot, és Bouillon Gottfried lotaringiai herceget emelték a trónra. A Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát Askalonnál megverték a keresztes seregek, majd többségük hazatért Európába.

Keresztény államok a Szentföldön

A hátramaradt seregek Antiochia, Jeruzsálem és Edessa mellett Tripoliban is fejedelemséget alapítottak, melyek közül Antiochia volt a legjelentősebb. Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is letelepedett.

A legendás hírű Gottfried egy évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101), Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat, és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III. Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem – Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri rendszer szokásjogon alapuló szabályait, amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek össze.

II. keresztes hadjárat (1147–1149)

A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta Edesszát.

Előkészületek

III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a németek, utánuk a franciák Magyarország határára vonultak. Magyarországon történő átvonulása a keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és a sereget vezető két uralkodó között ellentétek alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események

 
 
 
 

Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról

1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’ amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a Templomosok és a Johannita lovagrend nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően a sereg az egyébként semleges, de gazdag Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg sorsát. A damaszkuszi vereség után még több kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–1192)

Előzmények

1187. október 2-án a feltehetően kurd származású Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II. Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.

A VIII. György pápa felszólítására a három leghatalmasabb keresztény uralkodó: I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

 
 
 
 

I. (Rőtszakállú) Frigyes császár, aki két keresztes háborút is vezetett

Előkészületek

A seregek más és más útvonalakon indultak a szentföldre. Az angolok és a franciák hajón, míg a németek a hagyományos Duna menti útvonalon, Magyarországon keresztül. III. Béla magyar király vendégszeretően fogadta a Szentföld felszabadítására igyekvő seregeket. A németeket üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A sereget vezető 70 éves Frigyes a Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát. Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra alatt ő is meghalt.

A szentföldi események

A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12-én bevették Akkrát. Pár héttel az akkrai győzelem után II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A következő egy évben Richárd és Szaladin még számos csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk elfoglalt tengerparti városokat.

Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy latin háború (1202–1204)

III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

 
 
 
 

Eugène Delacroix: A keresztesek lerohanják Konstantinápolyt 1840

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság tartományait maguk között felosztották. A Latin Császárság 57 évig (1204-’61) állt fenn, ám hatalma megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.

Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség, Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a francia, katalán, német lovagok kezén. Velence megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól. Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy egyházszakadás következményeit, megerősítette különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

V. keresztes hadjárat (1217–1221)

Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV. lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes császárt megakadályozta a hadjáratban való részvételben. A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték Akkrát.

Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták, hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város védelmét megnehezítsék és elmenekültek a városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az ütközetet. Miután II. András nem akarta országát sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután Damietta egyiptomi kikötővárost vették ostrom alá a Nílus deltájában. A várost sikeresen el is foglalták abban a reményben, hogy Damiettából kiindulva elfoglalhatják Egyiptomot, majd Palesztinát és végül Jeruzsálemet is. Damiettát 1219-ben a keresztes hadak el is foglalták és hozzáláttak annak megerősítéséhez. 1221 júliusában innen kiindulva támadták meg Egyiptomot. Al-Kámil szultán segítséget kapott a szíriai Ajjúbida uralkodótól és döntő vereséget mért a keresztes hadakra. Az V. keresztes hadjárat így teljes kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–1229)

Előzmények

II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V. keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.

1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.

Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött, hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes 1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II. Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.

1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II. Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események

1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek. Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat. Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a keresztesek Akkrában.

Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest. Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak II. Frigyestől.

A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett néhány kísérletet, hogy maradék seregével megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és Torun várát valamint Jaffát.

II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd 1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.

A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak, így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–1254)

A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos francia királyhoz kapcsolódtak.

IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval, két testvérével és más rokonaival 1248 augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban. Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a templomos lovagok nagymesterével és több palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a seregek Cipruson maradtak és csak a következő év májusában indult meg a támadás Damietta ellen. Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett. Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat (1269–1272)

IX. Lajos 1269-ben indította meg a VIII. keresztes hadjáratot Tunisz ellen. Karthagó elfoglalása után a táborában járvány ütött ki, melynek következtében Lajos is meghalt. Így ez a keresztes hadjárat is kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok mérlege

Ezután Joppe, Antiochia és Tripolisz, majd 1291-ben Akkon is elesett. A keresztes hadjáratok csaknem két évszazados küzdelem után eredménytelenül zárultak.

 
 
 
 

El Greco: Szent Lajos király (Musèe du Louvre, Párizs)

Későbbi kisebb keresztes hadjáratok

A kisebb keresztes hadjáratoknak számbavétele igen nehéz. Számuk meghaladja a félszázat. A szakirodalom “kései keresztes hadjáratok” néven ismeri őket. Ide számítják a teuton lovagok által a Baltikum meghódítására folytatott hittérítő háborúkat. De a magyar királyok is több keresztes hadjáratot folytattak a Balkánon.

 

A teljes Aranybulla:

MÁSODIK ANDRÁS KIRÁLY

DEKRÉTOMA, AKI JERUZSÁLEMINEK MONDATIK.

A szent Háromság egy Isten nevében.

1. §. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia és Lodoméria királya, örök emlékezetűl.

2. §. A miért hogy országunk nemeseinek és másoknak is Szent István királytól szerzett szabadságát némely királyok hol tulajdon haragjok bosszujából, hol gonosz, avagy önnön hasznokat szerető emberek hamis tanácsadásából, sok pontban hatalmasul megrontották vala, azért a nemesség gyakorta sürgető könyörgésekkel zaklatta felségünket, és előttünk való királyai fülét az ország állapotjának megjobbitásáról.

3. §. Mi tehát az ő kérelmöknek mindenben eleget akarván tenni, kivel tartozunk is, jelesben azért, mert ez okon velek már gyakortább nem kicsiny keserüségre jutott ügyünk, a mit a királyi tisztesség tökéletes megtartásáért eltávoztatnunk illik, ez pedig senki más által nem lehet inkább mint ő általok: megadjuk mind nekik, mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott.

4. §. E fölött egyebeket is, az ország állapotjának épülésére való üdvös dolgokat, rendelünk ily módon:

1. CZIKKELY.

Szent István király ünnepéről.

Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni.

1. §. És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon oda gyülhessen.

2. CZIKKELY.

Hogy senki perbehivás nélkül el ne marasztassék.

Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedveért, hanem ha előbb perbe hivatott és rendes uton törvényt láttak reá.

3. CZIKKELY.

A nemesek és egyházak jószágának szabadságáról.

Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán.

1. §. Hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk.

2. §. Azonképen az egyházak népén sem veszünk semminemű szerpénzt.

4. CZIKKELY.

Hogy a nemesség az ő marhájával és birtokával szabad legyen.

Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja: a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik.

1. §. Ha pedig testamentum nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.

5. CZIKKELY.

A megyés ispánok hatóságáról és a király falus-ispánjairól.

A megyés ispán a nemesek jószágán itéletet ne tegyen, hanem ha pénzt vagy tizedet illet a dolog.

1. §. A megyei várispánoké egyáltalában senkit ne itéljenek, hanem csak a magok vára népét.

2. §. A lopókat és latrokat itéljék meg a király falus-ispánjai, de ugyanazon megye ispánja széke előtt.

6. CZIKKELY.

A pártolkodókról, hogy tolvajt ne kiáltsanak.

Továbbá, összepártolkodásból a nép tolvajnak senkit ne kiálthasson, mint eddig szokta vala.

7. CZIKKELY.

A királynak az országon kivül való hadakozásáról.

Ha pedig a király az országon kivül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor haza térend, a nemeseken hadi birságot ne vegyen.

1. §. Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.

2. §. Azonképen, ha az országon kivül akarnánk hadakozni és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék.

8. CZIKKELY.

A nádorispán hatalmáról és a helyettes birákról.

A nádorispán minden ember dolgában, ki országunkbeli, különbség nélkül itéljen.

1. §. De nemesek perét, ha fejök vesztébe vagy birtokuk veszedelmébe jár, a király hire nélkül el ne végezhesse.

2. §. Helyettes birákat pedig ne tartson, hanem ha egyet a maga udvarában.

9. CZIKKELY.

Az országbiró hatóságáról.

Országunk birája, mig a curián leend, mindeneket itélhessen és a curián indult pert akárhol elvégezhesse.

1. §. De mikor az ő jószágában lakik, akkor poroszlót ne bocsásson és a peres feleket meg ne idéztesse.

10. CZIKKELY.

Hadban elesett jobbágyurak fiainak jutalmokról.

Ha valamely jobbágyurnak, a kinek tiszte vagyon, hadban történik halála, annak fiát vagy atyjafiát illendő tiszttel méltó megajándékozni.

1. §. És ha nemes ember halna meg azonként, ajándékozza meg fiát a király, a mint neki tetszik.

11. CZIKKELY.

Vendégek avagy idegenek mi módon jussanak méltóságra?

Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak.

12. CZIKKELY.

Akármi módon megholtak feleségének hitbéréről.

Ha valaki meghal, vagy törvény szerint halálra itéltetett, vagy perdöntő bajon esik el, vagy akármi más ok miá, annak felesége az ő hitbérében kárt ne valljon.

13. CZIKKELY.

Hogy a hatalmasok meg ne nyomoritsák a föld népét, se a szegénységet.

A jobbágyurak ugy kövessék a király udvarát, vagy akármerre is ugy járjanak, hogy a szegénységet ne foszszák, ne nyomorgassák.

14. CZIKKELY.

Az olyan ispánról, a ki az ő vára népét megrontja.

Továbbá, ha valamely ispán az ő ispánságának módja szerint magát tisztességgel nem viselné, vagy az ő vára népét megrontaná, ebben találtatván, mind az ország szine előtt vessék ki tisztéből szégyenére, és a mit elragadott, adja vissza.

15. CZIKKELY.

A lovászokról, peczérekről és solymárokról.

Lovászok, peczérek és solymárok nemesek falvaira szállani ne merészeljenek.

16. CZIKKELY.

Hogy egész megyék ispánsága örökül ne adassék.

Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.

17. CZIKKELY.

Hogy szerzett birtokától senki meg ne fosztassék.

A mely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék.

18. CZIKKELY.

A nemesek szabadságáról, hogy a király fiához mehessenek, és a király fia előtt elkezdett perekről.

Továbbá a nemesek, búcsut véve tőlünk, szabadon mehessenek a mi fiunkhoz, ugy mint a nagyobbtól a kissebbhez; ez azért az ő birtokuk veszedelmébe ne járjon.

1. §. Valakit a mi fiunk igaz törvény szerint fején itélt, avagy az előtte kezdett pert, mig ugyan ő előtte vége nem szakad, magunk eleibe nem bocsátjuk; viszont a mi fiunk is azonképen.

19. CZIKKELY.

A föld népe és vendégek szabadságáról.

A várakhoz tartozó jobbágyok szent István királytól szerzett szabadságuk szerint éljenek.

1. §. Hasonlatosképen a vendégek is, akár micsoda nemzet legyenek, azon szabadságban tartassanak, mely kezdettől fogva vagyon nekik engedve.

20. CZIKKELY.

A tizedről.

A tizedet pénzűl megváltani senki ne tartozzék, hanem a mit a föld terem, bort vagy gabonát, abbúl fizessék.

1. §. És ha ebben a püspökök ellentartók lesznek, nem segitjük őket.

21. CZIKKELY.

Hogy a püspökök ne adjanak a tizedből a király lovainak és a nép se hordjon tizedet a király jószágára.

A püspökök a nemesek jószágán való tizedből ne adjanak a mi lovainknak, se az ő népök ne tartozzék a tizedet a király jószágára hordani.

22. CZIKKELY.

A király disznairól.

Továbbá, a mi disznaink nemes ember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.

23. CZIKKELY.

Az uj pénzről.

Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától húsvét napjáig.

1. §. És a dénárok olyfélék legyenek, a minemüek voltak Béla király idejében.

24. CZIKKELY.

Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek.

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1. §. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

25. CZIKKELY.

A sóról.

Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben.

26. CZIKKELY.

Hogy az országon kivül valóknak birtokot adni nem kell.

Továbbá, birtokot az országon kivül való embernek ne adjanak.

1. §. Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.

27. CZIKKELY.

A nyestbőr adóról.

A nyestbőr adót azon szokás szerint fizessék, a mint Kálmán király elvégezte volt.

28. CZIKKELY.

Hogy a kit a törvény elmarasztott, annak oltalma ne legyen.

Ha valaki törvény rendén elmarasztatott, senki a hatalmasok közül meg ne oltalmazhassa azt.

29. CZIKKELY.

Az ispán jövedelméröl és a királyi jövedelmekröl.

Az ispánok csak az ő ispánságok igazával éljenek; egyebek, a királyhoz tartozók, ugymint cseberpénz, vám, ökrök, és a várak jövedelmének két része is a király számára legyen.

30. CZIKKELY.

Hogy a nádorispánt, a bánt és a király és királyné országbiráit kivéve, senki két tisztet ne viseljen.

Továbbá, e négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.

31. CZIKKELY.

Hogy az előlbocsátott czikkelyek arany pecsét alatt irásba foglaltatván, különb-különbféle őriző helyekre adassanak és tétessenek el.

És hogy ezen mi tőlünk engedett szabadság és ezen rendelésünk mind a mi időnkben, mind az utánunk következők idejében örökké erős legyen, irattuk egy igén hét levélbe, és megerősitettük a mi arany pecsétünkkel; ugy, hogy egyik levél küldessék a pápa urnak és ő is irassa bé az ő lajstromába; a másikat az Ispotályban, a harmadikat a Templomban tartsák; a negyedik maradjon a királynál; az ötödik az esztergomi káptalannál, a hatodik a kalocsainál álljon; a hetediket őrizze a nádorispán, ki az idő szerint leszen.

1. §. Oly módon, hogy az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő maga meg ne tévedjen valamikép a mondott dolgokban, se királyt vagy nemeseket, avagy másokat megtévedni ne engedjen; hogy ők is örüljenek az ő szabadságoknak, és azért nekünk és a mi következőinknek minden időben hivek legyenek, és a királyi koronának tartozó engedelmes szolgálatjukat meg ne tagadják.

2. §. Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.

3. §. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.

 
 
 
 
 

Egyháztörténet a 13. században

A Magyar Katolikus Egyház történeti kronológiája

 

XIII. század

 

1204-1205

Imre király (1196-1204) halálát követően  III. Ince pápa , azon az alapon, hogy Magyarország pápai hűbér, mivel Szent István a pápától kapta koronáját, megerősíti András herceg III. László feletti gyámságát, majd trónra lépését.

1211

II. András király (1205-1235) határvédelmi céllal letelepíti a Barcaságban a  német lovagrend et. 1225-ben, mivel a lovagok az általuk ellenőrzött területet pápai hűbérként önállósítani akarják, a király kiűzi őket az országból.

1217-1218

II. András keresztes hadjárata , amely jelentősebb hadiesemények nélkül folyik le.

1221

A  domonkosok  megtelepednek Székesfehérváron.

1222

II. András megerősíti az egyházi rendhez tartozók kiváltságait (adómentesség, privilegium fori), majd az  Aranybullá ban az egyházat kedvezőtlenül érintő rendelkezéseket hoz (a tized csak természetben szedhető be, a sókereskedelem királyi monopóliuma).

1226- 1227

A domonkosok kunországi (Havasalföld) missziója nyomán a magyar egyházszervezethez kapcsolva felállítják a kunok milkói püspökség ét (ténylegesen a tatárjárásig áll fenn).

1229

A boszniai bogumil eretnekek és az ortodox szlávok közötti térítés céljából megalapítják a  szerémi püspökség et.

1229

A  ferencesek  megtelepednek Esztergomban.

1231

Meghal  Árpád-házi  (Türingiai)  Erzsébet , II. András lánya, akit IX. Gergely pápa 1235-ben avat szentté.

1231

Az  Aranybulla megújítása  eltörli az egyházra nézve sérelmes cikkelyeket, és további privilégiumokat tartalmaz.

1232

A zsidók és muzulmánok (izmaeliták) hivatalviselése miatt Róbert esztergomi érsek  egyházi tilalom  (interdictum) alá helyezi az országot. A büntetés visszavonása után, ősszel a helyzet kivizsgálására Magyarországra érkezik Pecorari Jakab bíboros-legátus.

1233

II. András a pápai legátussal kötött  beregi egyezmény ben vállalja a máshitűek kizárását a közhivatalokból, megerősíti a klerikusok kiváltságait, és jelentős bevételi forrásokat enged át az egyháznak (sókereskedelem).

1234

A beregi egyezmény megszegése miatt János boszniai püspök ismét  egyházi tilalom  alá helyezi az országot. A büntetést rövidesen visszavonják.

1235-1239

IV. Béla király (1235-1270)  birtokvisszavétel ei egyházi érdekeket is sértenek.

1235- 1237

A domonkos  Julianus barát  és társainak két útja a keleti magyarok és Magna Hungaria felkutatására.

1239

Az esztergomi érsek  prímás i címének első okleveles említése.

1241- 1242

A  tatárjárás  súlyos károkat okoz az egyházi intézményhálózatban is.

1247

A  johannita lovagok  határvédelmi feladatok vállalása mellett hűbérül kapják a szörényi bánságot és Kunországot.

1247

A  boszniai püspökség et a bogumilok közötti térítés erősítése céljából a kalocsai érsekség alá rendelik (későbbi székhelye Diakovár/Đakovo).

1250 előtt

Megszűnnek az ország belsejében a  görög szertartású kolostorok .

1250 körül

Özséb esztergomi kanonok a Pilisben megalapítja a keresztúri remeték közösségét, amelyből a következő évtizedekben létrejön a  pálos  rend.

1252

Báncsa István esztergomi érsek személyében kinevezést nyer az első magyar bíboros .

1260 körül

Az  ágostonos remeték  megtelepednek Esztergomban.

1270

Meghal  Árpád-házi Margit , IV. Béla leánya. Röviddel később elkészül első legendája, 1276-ban pedig tanúkihallgatások folynak szentté avatása érdekében, amire végül csak 1943-ban kerül sor.

1276

A IV. (Kun) László (1272-1290) uralma alatti  zavaros viszonyok at kihasználva Csák Péter nádor kifosztja a veszprémi székesegyházat és a káptalani iskolát.

1279- 1281

A belpolitikai zavarok rendezése végett a pápa legátusként Magyarországon tartózkodik  Fülöp  fermói püspök. 1279 nyarán ráveszi IV. Lászlót a kun törvény kibocsátásra, majd kihirdeti az általa összehívott  budai zsinat  határozatait, októberben a kun törvény felrúgása miatt kiközösíti a királyt, és egyházi tilalom alá helyezi az országot. Erre a kunok fogságba vetik a legátust, akivel azonban IV. László később kibékül.

1287-1290

Az egyre zavarosabb belpolitikai helyzetben  Lodomér esztergomi érsek kétszer is kiközösíti Kun Lászlót, sőt a pápától keresztes hadjárat meghirdetését kéri a „pogánnyá lett” uralkodó ellen. A király ugyan mindkétszer ígéretet tesz uralkodói esküjének megtartására, azonban nem változtat magatartásán. Ezért az érsek is azok között van, akik behívják az országba III. Andrást (1290-1301).

1290

A  nándorfehérvári  missziós  püspökség  alapítása.

1292

Lengyelországban meghal  Árpád-házi Kinga , IV. Béla leánya, akinek Krakkóban rövidesen kibontakozik tisztelete. Szentté avatására 1999-ben kerül sor.

1299

Az első  karthauzi  kolostor alapítása a szepességi Menedékszirten.

Copyright © 2008 www.oroszlansziv.hu