Tisztelt Látogató!

Egyesületünknek célja hogy megismertessük a közönséggel a középkor csodálatos világát.
Célunk hogy ne csak messziről egy kordon mögül szemlélve, hanem akár élőben is közvetlenül részesei lehessenek a történelemnek.
Kipróbálhassák az eszközöket, páncélokat, a középkori életet!
Célunk A segítségre szorulók, elesettek támogatása.

Jelenleg 3 nagy projekten dolgozunk.

1., Megvalósítunk egy olyan Hagyományőrző Fesztivált itt Dél-Magyarországon ahol nem csak történelmi hanem népi hagyományainkkal is megismerkedhet a kedves közönség, elhozva a legjobb csoportokat Magyarország minden tájáról, sőt még a történelmi Magyarország területéről is Erdélyi vagy akár Vajdasági csapatok bevonásával!

2., Létre fogunk hozni egy történelmi ostromfegyver parkot ahol meg lehet tekinteni illetve ki lehet próbálni ezeket az eszközöket.
A múzeum területén belül lesz viselet, fegyver és eszköz kiállítás, előadásokkal az év minden szakában.

3., Karitatív tevékenység növelése, határon innen és túl, rászorulók megsegítése, támogatása.
Folyamatos projekt jelenleg is tart és folyamatosan bővítjük ezt a szekciót hogy minél több honfitársunkon segíthessünk!


Ezen projektek nem kis erőfeszítést követelnek meg egyesületünktől. A szakmai hátterünk rendelkezésre áll.
Folyamatosan követjük az állami támogatásokat és pályázatokat hogy minél hamarabb elindíthassuk terveink megvalósítását!
Az egyesületünk induláskor csak a tudással rendelkezett de nem volt semmilyen eszköze, jelenleg komplett középkori táborunk, több ostromfegyverünk, ruházatunk eszközünk van. Sokan azt gondolták nem lehet a semmiből felépíteni egy ekkora csapatot, de mi nem adtuk fel és ezután sem fogjuk!
Megyünk előre amíg céljaink meg nem valósulnak!

Ha ön/te is hozzájárul céljaink megvalósításához bármilyen formában azt azalábbi e-mail címen jelezheti egyesületünk felé:
info@oroszlansziv.hu

Idei évtől kezdődően van lehetőségetek támogatni minket az Adó 1%-al.
Köszönjük hogy ezzel is segítitek munkánkat.

Adószám:            18284359-1-06


Ha szeretné támogatni egyesületünket, azt az alábbi bankszámlaszámon is megteheti!

név: Oroszlánszív Lovagrend Egyesület
Bank: K&H Bank Zrt.
számlaszám: 10402805-50526556-53691006

Minden támogató neve megjelenik itt a támogatóink oldalon és facebook oldalunkon is!

KÖSZÖNJÜK!!!

Támogatóink:

Sziráki Róbert
Tóth Mihály
Kovács Eliza
Tóth Mihályné


Cégek / szervezetek, melyek támogatnak minket! Köszönjük