II. András Királyunk

Származása

 

András herceg a későbbi II. András 1177 táján születetett, másodszülött fiúként. Édesapja III. Béla magyar király (1172-1196) édesanyja Chatillon-i Anna vagy Ágnes, leánya a nagy befolyású és hatalmú outremer-i nagyúrnak 1180-as évek Szentföldjén található Antiochia hercegének, ellenségei által Sivatag Vörös Farkasának hívott Chattilon-i Renauld-nak, akinek nem kis szerepe volt abban, hogy Szaladin szultán ürügyet találjon arra, hogy megindítsa azt a szent háborút, ami Hattinhoz és végül Jeruzsálem iszlám általi visszafoglalásához vezetett.

Édesapja III. Béla útja a magyar koronához nem volt eleve elrendeltett. Az Árpádok figyelme a XII. században Balkán felé fordult ahol szövetségeseket és meghódítandó területeket látott. Így kerülve összetűzésben a Balkán szintén részben saját érdekszférának, részben meghódított területnek tekintő Bizánci birodalommal, amely utolsó virágkorát élte a Komnénosz családból származó császárok keze alatt. Több váltakozó sikerű háborúra is sor került az Árpádok vezette Magyar királyság és Bizánc között, ami nem merült ki csupán a hadi cselekedetekben hanem mindkét fél megpróbált beavatkozni az ellenfél illetve szövetségesei belügyeibe, támogatva a törvényes uralkodó ellen fellépő családtagot aki megpróbálta megszerezni magának a főhatalmat. Utóbbi végigkíséri az Árpádok történetét, kezdve István akkor még nagyfejedelem ellen fellépő Koppány vezért, Könyves Kálmán ellen pártütő Álmos hercegen keresztül egész a II. András hatalomra kerüléséig. Manuel bizánci császár – ki leányágon Szent László magyar király unokája volt – 1140 és 1180 közti uralkodása alatt nem kevesebb, mint négy Árpád vérből származó herceget is támogatott azzal a nem titkolt szándékol, hogy nem csak mint hű szövetségesre tegyen szert Esztergom és Fehérvár (XI-XII. századi magyar uralkodó székhelyek) urában, hanem egyes személyekben akár mint vazallusra is szert tegyen. A későbbi III. Béla szintén másodszülött fiúként látta meg a napvilágot, így nem az ő, hanem bátyja, István (e néven harmadik) fejére került a korona, de ekkor még István is kiskorú volt, és Mánuel udvarában két nagybátyja is ugrásra készen állt, hogy megszerezzék a trónt. Néhány heti országlás után Bizánctól való félelemtől vezetve a magyar főurak félreállították a kiskorú uralkodót és a két felnőtt herceg közül a kisebb rosszat választva Lászlót koronázták meg és nem Bizánchoz felesége útján erőteljesen kötődő öccsének Istvánnak nyújtották a koronát.  Végül is László fél év után bekövetkező halála után István is megszerzi a trónt, de pont az előbb említett kötődés miatt belső bázisa hamar összeomlott és unokaöccse, pontosabban édesanyja Eufrozina királyné kezébe került vissza az ország kormányrúdja. Végül a két ország közt kompromisszumra került sor, aminek pecsétjeként az ifjú király idősebb öccse, Béla herceg szlavón és horvát területekkel egyetemben, mint félig túszként félig egész más okból 1163-ban Bizáncba került. A másik ok nagyon is fontos volt evilági uralkodók szemében, mivel a császárnak nem volt fiú örököse, az volt a célja, hogy feleségül adja Bélához leányát, Máriát, természetesen miután a herceg áttért a keleti rítusú kereszténységre – mellesleg az áttéréssel új nevet is kapott, Alexiosként említik innentől a keleti források – és így örökösévé tette. Bár teljesen nem némultak el a fegyverek a határokon, a két ország közt béke született. Mánuel császár tekintette keletre fordult, magyar részen pedig elindult a regeneráció. Ám a sors, mint jó krónikás ismét közbeszólt 1169-ben fia született a császárnak és Béla-Alexios elvesztette a lehetőséget, hogy a görögök ura legyen, felbontották a jegyességet közte és Mária közt. Végül 1170-ben feleségül veszi Chatillon Ágnest, aki Manuel második feleségének a féltestvére volt. Rangos házasság volt ugyan ez is méltó egy Árpádfihoz, de Bélát ekkor már uralkodásra nevelték, címe Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege, érdeklődése Esztergom felé fordult. Kapóra jött bátyja halála – Szentföldet megjárt zarándokok hírei szerint az ő keze is benne volt István halálában – és hívei azonnal érte küldtek, hogy foglalja el Szent István trónját. Elsőszülöttségi jog mellette szólt de mivel felvette a keleti rítusú kereszténységet a magyar klérus nem fogatta osztatlan lelkesedéssel, valamint mivel bátyja halálakor nem tartózkodott magyar földön öccse Géza herceg is megtett mindent hogy ő legyen az új királya országunknak. Béla katona kíséretet és pénzt is kapott Bizánctól, Manuel császárnak ez nem teljesen önzetlen cselekedete volt mivel abban bízott, ha Béla jut trónra a birodalom érdekeit, fogja képviselni. István halála után 10 hónappal került sor koronázására. A hosszú idő magyarázata nem az urak többségének a meggyőzése volt hanem – ekkor már kialakult szokásrend szerint magyar uralkodó hatalma akkor tekinthető legitimnek, ha koronázása három kritériumnak megfelel. A három feltétel:

  • ma ismert Szent Koronával
  • Székesfehérvárott
  • az ország első számú főpapja, azaz az esztergomi érsek keze által

történjen meg a koronázás. Éppen a harmadik feltétellel voltak problémák. Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó a bizánci területen nevelkedett herceget megkoronázni, mivel tartott attól, hogy a nyugati egyház szemében szakadárnak bélyegzett keleti kereszténység fog teret hódítani a magyar királyság területén. Végül több levélben maga a pápa III. Sándor utasította a Lukácsot, hogy végezze el a Béla királlyá avatását, de miután az érsek továbbra is hajthatatlan maradt Mikó kalocsai érsek végezte el a szertartást, de Béla nyilatkozatot tett, miszerint ez kivételes eset volt és az esztergomi érsek nem veszíti el a királykoronázó jogát. Maradt még egy fontos, ha nem is akadálya de árnyéka Béla uralkodásának. Öccse Géza herceg körül bár kisebb súlyban mint királyi bátyja körül de kialakult egy főúri ellenzék, végül is 1177-ben az élesedő konfliktus elkerülendően börtönbe vetetette a herceget, akit egész 1189-ig ott is tartotta míg Magyarországon átvonuló Barbarossa Frigyes seregéhez nem csatlakozott és végül Bizáncba letelepedve alapít családot. III. Béla király jól kamatoztatta a bizánci udvarban szerzett ismereteit, és ezeket meg is honosította Magyarországon, ő volt az első uralkodója hazánknak, aki komolyan foglalkoztatott a gondolat miszerint Szentföldre ő is hadjáratot indítson. Ifjúkorának neveltetőjének Manuel császárnak tett ígéretének annak halálig hű maradt, sőt mint szövetséges 1176-ban segédhadat is küldött Bizánc részére, ám mikor 1180-ban meghalt az öreg császár, Béla kötelezettsége érvényét vesztette, és sikerrel hódította vissza a horvát és dalmát területeket. Ő volt, aki felvette a magyar címerben mind a mai napig megtalálható bizánci eredetű kettős keresztet, ami nem csak mint uralkodói „dísz” volt hanem külpolitikai célkitűzés is miszerint az utolsó Komnénosz császár Andronikosz által anarchiába süllyedő Bizánc helyébe a magyar királyok lépnek a Balkánon. III. Béla volt az első magyar király, aki az orosz területek felé indított háborújával a halicsi fejedelemség meghódítását tűzte ki célul. Gyermekei közül Imre és András herceg valamint a leányok közül Margit és Konstancia volt, aki megjelent a magyar történelem színpadján. Margitot az Angelosz Izsák bizánci császár veszi feleségül, míg Konstancia a cseh királyné lett. Az egyik legjelentősebb Árpád-házi királyunk szállt sírba 1196 tavaszán, halála után idősebb fia az 1194-ben dalmát-horvát herceggé tett Imre követte. Fiatalabb fiára, András hercegre, beváltatlan Szentfölre tervezett hadjáratot és az ehhez szükséges kincseket hagyta örökül. De apja halálakor Andrásnak is voltak már kormányzati tapasztalatai. 1188-ban Halics népe elűzte uralkodóját, Vlagyimir fejedelmet, aki családostól III. Béla udvarában talált menedéket abban a reményben, hogy elődei tették már nem egyszer a családi kötelékre hivatkozva segítse vissza őt Halics trónjára. Ám III. Béla fogságba vetette Vlagyimirt, és kisebb fia számára szerette volna megszerezni Halicsban a hatalmat. De András herceg és kísérete nem tudta magát megkedveltetni a helyi lakossággal. Vele érkező katonák durva megszállóként viselkedtek, az elégedetlenkedők élére a fogságból megszökő és lengyel segítséget szerző Vlagyimir állt és 1190-ben véget vetett a magyar uralomnak orosz földön. Béla nem folytatta halicsi politikáját, de úgy tünik András hercegben mély nyomot hagyott, hogy két éven keresztül egy tartomány ura volt.

Útja a hatalomhoz

Imre akadálytalanul foglalt el apja trónját, apja özvegye pedig a rákövetkező évben 1197ben elhagyta el az országot és Szentföldre ment, hogy ott élje le a hátralévő életét. András herceg viszont nem élt apjának tett ígéretével, hogy hadba vonuljon. Helyette az örökségét arra használta fel, hogy híveket szerezzen mind az országon belül mind kívül. Mivel még ekkor bátyja is gyermektelen volt, követelte hogy Imre engedje át egykori hercegségét, a horvát és dalmát területeket, ami szokás volt már a korábbiakban is, hogy a regnáló magyar uralkodó az ország egy részét átengedi családja más férfitagjának - öccsének vagy fiának. Ennek a megosztásnak az oka, hogy az uralkodó a herceg személyén keresztül szorosabban ellenőrizheti a távoli ország területét, kielégíti az a herceg hatalomvágyát, azon előkelők, akik a királyi udvarban nem tudtak már méltóságot szerezni némiképp kárpótlást kaphattak a herceg udvartartásában. De ez csak akkor működhetett, ha a két testvér közt zavartalan volt az összhang. András végül tettre szánta el magát és Lipót stájer herceggel szövetségben fegyverrel kényszeríttette ki bátyjától a hercegséget 1197-98 fordulóján. Nem tudhatjuk András fejében már ekkor megfordult-e hogy megszerezze magának a magyar trónt, de mivel kezébe került az ország egy része, ráadásul a gazdag déli tartományok, alkalmas eszközt kapott ahhoz hogy ezt megtegye. Eközben a Balkánon a Bizánc meggyengülésével egyre másra váltak függetlenné az addigi bizánci fennhatóság álló népek, bosnyákok, szerbek és bolgárok. Ez a magyar királyságot is cselekvésre késztette, hogy hódítás útjára lépjen a Balkánon. Ezzel párhuzamban elindult a negyedik keresztes hadjárat, aminek tevékeny részvevője volt Velence a levantei kereskedelem nagyhatalma. A pápa által indított hadjáratra induló keresztes nyugati sereget Velence a maga javára fordította, először az adriai térségbeli riválisa Zára ellen fordította ami ekkor magyar uralom egész pontosan András herceg uralma alatt állt. Majd a hanyatló Bizánc ellen fordultak, és elfoglalták azt, területén nyugati típusú államokat hozva létre, csupán a kis-ázsiai területek maradtak meg görög kézen és Nikeai székhellyel ide menekülve a legtöbb és legbefolyásosabb bizánci családok élt tovább közel 60 év száműzetésben a bizánci uralom.

1203-ban fellángol a harc a két testvér közt kiváltó ürügy talán az volt, hogy András bátyját hibáztatta, hogy nem kapott segítséget Zára megvédéshez vagy az is lehet hogy az időközben megházasodott András herceg becsvágyát felesége Gertrúd meráni hercegnő tovább szította. A tény hogy végül András herceg alulmaradt Imre királlyal szemben és fogolyként került bátyja kezére, Gertrúdot pedig visszaküldte szüleihez. Andrásnak hívei segítségével sikerül megszöknie a fogságból. Imre mivel egyértelművé akarta tenni az országban hogy nem András az örököse megkoronáztatta az ekkor négy éves fiát. Meglepő módon azonban halálos ágyán András herceget tette meg gyámjául halála esetén, ami rövid időn belül megtörtént.

Özvegye, Konstancia és ekkor már az országot kormányzó András herceg közt nem volt felhőtlen a viszony. Végül Konstancia királyné elhagyta az országot gyermekkorú fiával Lászlóval egyetemben Badenberg család által vezetett szomszédos osztrák hercegség területére menekült. A gyermek László azonban 1205 májusában néhány hónapnyi névleges uralkodás után elhunyt és nyitva állt az út András herceg előtt a magyar trónhoz.

 

 

Halics


II. András uralkodásának első évtizede, belpolitikai feszültséget hozott magával, de mindamellett nem korlátozták, hogy külpolitikailag is aktív legyen, és nagyszabású terveket szőjön. Külpolitikailag a magyar királyság mozgástere András uralkodása alatt nagymértékben kitágult. Déli határvidékeinken a gyenge kezű Angelosz császárok keze alatt visszavonhatatlanul meggyengült és nem utolsó sorban a negyedik keresztes hadjárat lovagjai kardcsapásai alatt összeomlott és a kis-ázsiai Nikaiai Császárságban élt tovább, jóval kisebb területen, mint Manuel dicső uralkodása alatt. Európai területein jórész a Szentföldön létrejött keresztes államokhoz hasonló államok jöttek létre, illetve Velence szerezte meg ami jórészt a ma ismert görög szigetvilágot testesítette meg. Valamint még a hadjárat előtt a gyenge kezű Angelosz Izsák császár tehetetlenségét kihasználva vívták ki függetlenségüket az addig bizánci uralom alatt élő népek. A Német-római Birodalom ugyan nem omlott össze de a német cézárokat lefoglalta a pápasággal folytatott újra kibontakozó küzdelem kötötte le, ami a német tartományok világi és egyházi urainak is egyre nagyobb szabadságot adva.

András király figyelme Halicstól Balkánon keresztül egész Szentföldig kiterjedt. Megkoronázása után máris alkalma nyílt beavatkozni a szomszéd Halicsi fejedelemség trónja körül kialakult viszályba. A halicsi fejedelem bekövetkező halála után özvegye a magyar királytól kért segítséget fia számára. A megüresedett halicsi trónt ugyanis meg akarta szerezni a Krakkóban uralkodó Leszek fejedelem és a szomszédos orosz fejedelemségek uralkodói is. András célja orosz földre vezetett hadjáratainak eleinte nem az volt a célja hogy magának szerezze meg a trónt, hanem mint szövetségeseinek segítséget nyújtson. Ez volt a helyzet egész 1214-ig amikor is személyesen találkozott Leszek lengyel fejedelemmel, megállapodtak abban hogy András másodszülött fia az ekkor hat éves Kálmán herceg és a lengyel fejedelem három éves lányát Szalomét eljegyezzék egymással és a számukra közös haderővel megszerezzék Halics trónját. A vállalkozás sikerrel járt valóban sikerült megszerezni a halicsi trónt. Ahol Kálmán nevében egy magyar előkelő kormányozta a tartományt, 1216-ban pápai engedéllyel királlyá koronázta Kálmán fiát. Ám időközben a lengyel fejedelem összekülönbözött magyar szövetségesével és a novgorodi fejedelemmel szövetségre lépve elfoglalta Halicsot, Kálmán hercegnek és híveinek menekülnie kellet, de a halicsi trónt Msztyiszlav foglalta el. Leszek a cserbenhagyott magyar szövetségesével felújított a szövetséget és elűzték Halics trónjáról a novgrodi fejedelmet, de ő ugyanúgy nem nyugodott bele a trón elvesztésébe, mint korábban András, és vereséget mért Kálmán herceg csapataira, ráadásul Kálmán herceg egész családjával novgrodi fogságba esett. A váltakozó sikerű hadakozás arra késztette a magyar királyt, hogy más módon próbálkozzon, és békét kötött Msztyiszlav fejedelemmel, így Kálmán és családja kiszabadult a fogságból és a béke megkötése pecsétjeként harmadszülött fiát, András herceget eljegyezte Msztyiszlav novgrodi fejedelem lányával. Úgy tűnt, amit nem sikerült a magyar királynak elintézni a hadak segítségével diplomáciai úton sikerül, ugyanis ez a jegyesség azt jelentette, hogy András herceg fogja örökölni a halicsi trónt. A novgorodi fejedelem időközben rájött, hogy a tárgyalóasztalnál legyőzték és újra fegyveres próbára került sor. 1227-ben II. András indítja az újabb ahadjáraot, hogy kikényszerítse a ez egyezmény betartását a novgorodi fejedelmet, bár az teljes katonai siker elmaradt , de a magyar király elérte, hogy a házasság valóban megtörténjen  , így harmadszülött fiából halicsi fejedelem lett.

De hogy bonyolítsa a helyzetet - ami eddig is a mesebeli danaidák hordójára hasonlított, amit András magyar vérrel akart megtölteni – az 1205-ben elhalt halicsi fejedelem fia, Danyiil felnőtt korban lépett és sikerült a helyiek támogatásával visszaszerezni apja trónját és elűzni a magyar herceget. A magyar hadak ellenválaszát ezúttal Béla herceg (a későbbi IV. Béla) vezetette de kudarcot vallott, 1231-ben újra a magyar király állt a sereg élére, és sikerrel vissza is szerezte fia számára a halicsi uralmat. András herceg két év után elég erősnek érezte magát, hogy ezúttal már ő is beavatkozzon a többi egymás közt acsarkodó orosz fejedelmek viszályába, de túlbecsülte az erejét és az 1231-ben legyőzött, de nem megtört Danyiil újra támadt, és András herceg hatalma hamarosan csupán magára a székvárosa terjedt ki. Halics – ekkor még úgy tünt csupán átmenetileg visszakerült orosz kézre, de az ifjú magyar herceg 1234-ben váratlan elhunyt és így Esztergom urainak a figyelme elterelődött észak-keleti szomszédunkról.

 


Szentföld és a latin trón


III. Béla fogadalmát miszerint hadat fog vezetni Szentföldre András hercegnek kellett megtartani, halálos ágyán Béla erre eskette fel őt. De az erre kapott örökségét először arra használta fel, hogy megszerezze magának a főhatalmat, később pedig aktív külpolitikát folytatott, hisz Magyarország volt a nyugati kereszténység keleti bástyája, keleti és déli szomszédaink közt voltak szakadárnak tekintett görög rítusú keresztények (Balkán és orosz fejedelmek), eretnekek (boszniai bogumilok), illetve Erdélyen túli területen pogány kunok. Ezek ellen a szomszédok ellen folytatott háborúk valamilyen szinten szintén az „igazi” kereszténység terjesztése volt, vagyis a tévelygő bárányok visszaterelése a Krisztus helyi földtartójának pásztorbotja alá. A túlvilági jutalom mellett nagyon reális evilági haszna is volt ezeknek hódításoknak, hisz kiterjesztette a magyar királyság határait, illetve a magyar befolyási övezetét. Két évtizedes halogatás után már egyre kevesebb lehetőség volt a fogadalom alóli kihátrálás alól, és a ez egyre sürgetőbb pápai sürgetéseknek eleget téve András király felvette a keresztet. Bár a keresztes eszme ekkor már nem volt különösen népszerű hazánkban hisz láthattuk 1203-ben a negyedik keresztes hadjárat, ami romba döntötte a balkáni császárságot, Velence követelésére megfosztotta a magyar királyok adriai-tengeri ékkövétől, Zárától. András azonban nem csupán a lelki üdve megmentése miatt indult el Szentföldre. 1216--ban elhunyt a második latin császár és Margit theszalonikai király özvegye (II. András testvére) szívesen juttatta volna Latin Császárság trónjára a magyar királyt. 1217-ben tehát András elindult Szentföldre, az ország kormányrúdját János esztergomi érsekre bízta (Bánk bán és Gertrudis történetéből ismerős főpappal azonos). Valóban esélyes jelölt volt a császári trónra, hisz az elhunyt Henrik császár unokahúga volt Jolánta királyné. Végül azonban nem őt hanem apósát Pierre Courtenay francia grófot választották meg új császárnak, András sikertelensége mögött megtaláljuk Velence hatását, hisz ha magyar király került volna a császári trónra a magyar birodalom bizony ollóba fogta volna a kereskedő köztársaságot, ami így az eddigi egymással is néha harcban álló szomszéd helyett egy közös kéz által vezetett északi és déli szomszéd alaposan próbára tette volna. A magyar királlyal tartott VI. Lipót osztrák herceg és serege. 1217. októberében érkeztek meg a Jeruzsálemi királyság akkori fővárosába Akkonba. Itt csatlakozott hozzájuk a ciprusi király illetve maga a jeruzsálemi király is. De túl nagyra duzzadt a sereg és ellátási problémákkal kellett szembenéznie ez az oka annak, hogy sokan visszatértek hazájukba. November elején indult el a közös haderő a szaracénok ellen. Jordán folyó és a Genezareth-tó vidékére indultak, de harci cselekményre nem került sor, hisz ellenséggel nem találkoztak. Időközben viszont elhunyt Pierre császár és András újra megpróbálta a császári trón megszerzését és elindult vissza, szövetségeseket keressen, hogy álmát valóra váltsa. Visszatért tehát Akkonba és bejelentette hazaindulását, a jeruzsálemi pátriarka próbált szép szóval könyörögni de se ez, se a fenyegetésének hatása nem volt. András szinte csak formálisan de teljesítette a fogadalmát  Szentföldről seregével hazafele jövet útba ejtette a tripoliszi grófságot, ereklyéket vásárolt illetve gazdag adományokat tett. Nikaia-ba Theodórosz császár leányát eljegyezte idősebb fiával, Bélával. Legifjabb fiának az örmény király leányát kérte meg (bár ebből a jegyességből nem lett semmi, hisz András herceg végül a novgorodi fejedelem leányát vett feleségül hisz ennek a házasságnak Halics volt a tétje), Mária leányát pedig a II. Ivánnal, a bolgár cárral, jegyezte el. Ám a diplomáciai alkudozások szintén nem érték el a kívánt eredményt, hisz az új császárnak Pierre Courtenay egyik fiát, Robertet választották meg, „csupán” szövetségi rendszer kiépítését érte el.

Szentföldön azonban András távozásával se zárult le a hadjárat, hisz Lipót herceg maradt (igaz ennek oka nem a vallásos meggyőződésében kell keresni, hanem csupán abban, hogy teljesen kiköltekezett és még 50000 aranyt kénytelen volt kölcsönözni), mivel egy kisebb magyar erő továbbra is a Jeruzsálemi királyság területén maradt. November végén a keresztes haderő újabb megmozdulásra vállalkoztak, Nazareth közelében lévő hegyen lévő vár ostromába kezdtek, de nem tudták bevenni. Majd újév táján egy harmadik kísérletre is sor került, ebben a seregben találjuk a magyar maradókat, de jelentős sikerrel ez a próbálkozás se járt.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utókor által könnyelműnek kikiáltott magyar király igenis előrelátó uralkodóként oldotta meg a szentföldi küldetését. Ameddig tehette igyekezett az elodázni az indulást és csak akkor indította a magyar hadakat mikor kézzel fogható eredményt is tudott volna szerezni, azaz a latin trónt, látva mennyi erőkifejtésbe kerülne megtörni az egyre inkább erőre kapó szaracén uralmat, kerülte a nyílt összecsapást és szinte érintetlenül hozta haza seregét. Szemben Richárd angol király vagy később Szent Lajos francia király hadjárataival, ami nem hozott más eredményt csupán feleslegesen elpazarolt aranymennyiséget. Nem pazarolva távoli az akkori európai szemmel ismert fél világon túli összecsapásokban a magyar emberanyagot.

 

Német lovagrend


Az ország keleti határán túl, kun törzsek éltek, akik állandó zaklatásban tartották az ország keleti részét, kisebb-nagyobb betörésekkel. Az ország egyik legveszélyeztetettebb szakasza, Erdély délkeleti sarkában található Barcaság volt.

Az 1095-ben meghirdetett és rákövetkező évben induló keresztes hadjáratok és a Jeruzsálemi királyság megalapítását követően több egyházi lovagrend is alakult, tagjai letették a hármas szerzetesi fogadalmat, de mellette felesküdtek a keresztény hit fegyveres védelmére is. A két elsőnek alapított lovagrend az ispotályosnak is nevezett Johanita lovagrend (aminek regulájának mintájára a XII. század közepén a magyar király is alapított lovagrendet, első királyunk előtti tisztelgésként róla elnevezett Stefanitákat), illetve a másik jelentős a Johanitákkal rivalizáló Templomos lovagrend. Harmadik nagy lovagrendként a XII. század vége fele a német kezdeményezésre alapított Német lovagrend. Ez utóbbi szervezetben találta meg II. András a megoldást a kunok ellen. Mivel később alapították mint a másik két szervezetet, illetve az a tény hogy alapítás dátuma a harmadik keresztes hadjárat volt, magától értetődött, hoyg nem tud úgy gyökeret verni Szentföldön mint másik két riválisa. Ezért elfogadták a magyar király ajánlatát, Barcaság ekkor javarészt lakatlan volt, András nagylelkűségéről téve tanúbizonyságot széles körű kiváltságokat kaptak. Cserébe csupán az ország keleti határait kellett megvédeniük. A német lovagrend betelepülésére 1211-ben került sor, a vele szemben támasztott katonai követelményeknek teljes mértékben meg is felelt, és a Kárpátokon túli kunok által lakott területek megtérítésére térítő szerzetesek lépték át a határt. Ám a rend meg se próbált alkalmazkodni a Magyar Királyság rendjéhez egyre nagyobb hatalmat vívtak ki, és már András által adományozott és az általuk megvívott területeket fel kívánták ajánlani a pápának hűbérbirtokként, valósággal már állam volt az államban. Nemcsak a királlyal, hanem a magyarországi egyházi méltóságokkal is összekülönböztek. Ezt a vérlázító sértést már András nem tűrhette el és 1225-ben fegyveres összecsapásra került sor a két fél között, ami a magyar uralkodó győzelmével zárult, és a lovagrendet András kiűzte az országból. Az ország délkeleti részének védelmét Erdély hercegévé kinevezett trónörökös vette át. Béla herceg a Déli-Kárpátok, az Olt és a Duna közötti területeken létrehozta a szörényi bánságot, így szilárdítva meg a magyar uralmat ezen a területen. 1226-ban vagy ’27-ben Milkó központtal missziós püspökséget hozott létre a Milkó központtal. A német lovagrend eközben a Baltikumban telepedett le, ahol egyesülve a szintén német eredetű Kard testvérekkel a szláv eredetű poroszok térítésével és hódoltatásával valóban létrehozták a független államukat, mindez András előrelátását igazolta.

 

 

Nyugati végek


1230-ban elhunyt András királlyal rokonságban álló Badenberg Lipót. Örököse fia II. Frigyes lett, aki a történetírásban a Harcias melléknevet kapta meg. Az eddigi nyugodt, csendes határon is átvették a szót a fegyverek. Frigyes még ebben az évben betört Magyarországra és elfoglalta a vas megyei Borostyánt és Langecket. A magyar sereg visszavetet a várakat és sikerült kiverni a herceg csapatait. 1233-ban Frigyes uralma alatt lévő stájer területre rontottak a magyar király hadai, majd mikor visszavonulta a sereg Frigyes csapataival űzőbe vette őket a királyi had visszafordulva, körbevette az üldözőket és csapdába került stájer sereg java része odaveszett. Még ugyanebben az évnek végén újra német földön találjuk András hadait – ezúttal osztrák területek került célpontba, míg Frigyes csapatai a magyar határszélre csaptak le. 1235 nyarán maga a herceg tört be az országba, de Léka vára ostrománál elakadt, és szembekerült a magyar királyi sereggel, amit András fiaival, Bélával és Kálmánnal vezetett. Az ostromló osztrák-stájer herceg serege megrémült és anélkül futott el, hogy csatára került volna sor. András egész Bécsig üldözte a herceget és csapatát ahol Frigyes pénzen vette meg a békét. András 400 márka aranyért hajlandó volt visszavonulni, adoma szerint azonban a váltság megszabása után nagylelkűen közölte Frigyessel amennyiben nincs annyi aranya akkor nyugodtan fizethet 4000 márka ezüstöt is. Ez a csata volt az utolsó, amiben András hosszú uralkodása alatt részt vett, hisz 1235. szeptember 21-én András váratlanul elhunyt. A magyar trónon utóda elsőszülött fia Béla követte. Bélának már uralkodás első hónapjaiban szembe kellett néznie Frigyes újra betörő seregével, de uralkodása alatt történt meg az ország tragédiája, ami tatárjárás néven került be a krónikák lapjaira. Béla a középkor hagyományai szerint szintén többször maga vezette a magyar királyi sereget, de apjával ellentétben belőle hiányzott apja katonai tehetsége.

 

Összegyűjtötte és írta: Tóth Gábor

 

 

Jegyzetek

Bogumilok: eretnek szekta, 10 századtól Balkánon tanításuk szerint ez a világ a rossz isten teremtése, s különösen az egyház áll szemben a jó isten művével, ami számunkra nem látható világot teremtette, bolgár és bosnyák területen eljutott Dalmáciába és Itáliába.

Kunok: török nyelvek egyik fajtáját beszélő nép, 11 századtól tűnnek fel Kelet-Európába, betöréseikkel zaklatták az orosz, bizánci és nem utolsó sorban magyar területeket, szállásterületük az Urál folyótól és a Fekete-tengertől egész az Al-Dunáig terjedt annak legnagyobb kiterjedése idején.

Latin császárság és a többi utódállamok: 1204-ben a negyedik keresztes hadjáratban a résztvevő nyugati hadak megdöntötték a Bizánci császárságot. Bizánci birtokok egy része – a görög szigetvilág és a szárazföldi kikötők – Velence kezére került. Főleg a balkáni területeken a Jeruzsálemi királysághoz hasonlóan nyugati mintájú államok jöttek létre, a Konstantinápolyi székhelyű Latin császárság, Theszalonikei királyság, Akhai fejedelmeség, Athéni hercegség. Valamint a bizánci uralkodó elit jó része Laszkarisz Thedor hadvezér vezetésével a kis-ázsiai területeket egyesítve Nikai központtal megalapítja a Nikai-i császárságot (ez utóbbi tekinthetjük leginkább Bizánc örökösének, és 1261-ben befejeződő újraegyesülési folyamat is innen indul). I. Andronikosz unokái Trapezuntban vetették meg a lábukat, Angelosz család egyik tagja, Mikhaél Epiroszban hozott létre új államot (jó részt a mai Albánia területén) felvéve a deszpotész címet.

Outremer: tengerentúl, Szentföld francia neve