Keresztes Hadjáratok

  • Bevezető
  • I. keresztes hadjárat (1096–1099)
    •  Előzmények
    •  Az út Jeruzsálemig
    •  Jeruzsálem elfoglalása
    •  Keresztény államok a Szentföldön
  • II. keresztes hadjárat (1147–1149)
    •  Előkészületek
    •  A szentföldi események
  • III. keresztes hadjárat (1189–1192)
    • Előzmények
    • Előkészületek
    • A szentföldi események
  • IV. keresztes hadjárat, vagy latin háború (1202–1204)
  • V. keresztes hadjárat (1217–1221)
  • VI. keresztes hadjárat (1227–1229)
    •  Előzmények
    •  A szentföldi események
  •  VII. keresztes hadjárat (1248–1254)
  •  VIII. keresztes hadjárat (1269–1272)
  • A keresztes hadjáratok mérlege
  • Későbbi kisebb keresztes hadjáratok
Bevezető
Kiemelnék egy két dolgot a kereszteses háborúkról. Szeretem ezt a korszakot, és mint hagyományőrző ember, közel áll a szívemhez.
 
I. keresztes hadjárat (1096–1099) 
 
Előzmények
 
A clermont-i zsinat
Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095. évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén megérkezett Franciaországba. Útja során beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is: augusztus 5-én Valence-ban volt, 11-én Le Puyben. Innen levelet küldött a francia püspököknek, amelyben novemberre Clermont-ba hívta őket. Ezután délnek indult, a szeptembert Provance-ban töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a későbbi terveiről.
 
A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott, körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta. Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november 27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.
 
Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” – kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki. Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és elbocsátotta a jelenlevőket.
 
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól, de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet, annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére (augusztus 15.) tűzték ki.
 
Szónoklatának hatása messze meghaladta II. Orbán számításait. Ezzel s az első keresztes hadjárattal gyakorlatilag megkezdődött Nyugat-Európa közel kétszáz évig tartó, a Közel-Keletre irányuló fegyveres expanziója, amely kihatott a kor társadalmára éppúgy, mint kulturális fejlődésére.
 
A zsinatról a zsidók egy gyásznapon, a tisá beávon emlékeznek meg.
 
Az út Jeruzsálemig 
Az I. keresztes háború I. Alexiosz bizánci császár kérésére, és II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus 15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek nagy seregei is csatlakoztak. Ezen rabló seregekkel Könyves Kálmán magyar király is megütközött. A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkán-félszigeten keresztül jutott el Konstantinápolyba, ahol átteleltek. Innen 1097 májusában folytatták útjukat. A görögök a keresztesek segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább fenyegető Nikaiát. A keresztes csapatok ezután döntő csapást mértek a török seregekre Doryleumnál. Ezután viszont megtört a keresztény hadak egysége, a seregek rivalizáló fővezérei saját fejdelemségeket alapítottak: Boemund tarantói normann herceg Antiochiában, Balduin lotaringiai herceg Edessában. Antiochia ostroma igen hosszú időbe, és nagy emberáldozatba került a győztes keresztes csapatok részéről, de a jelentős túlerőben lévő felmentő török seregek legyőzésével megnyílt az út Jeruzsálem felé.
 
Jeruzsálem elfoglalása 
 
 Jeruzsálem bevétele
 
Jeruzsálemet a keresztesek miatt lekötött törököktől a Fátimida egyiptomi kalifa nemrég foglalta vissza. Mivel a város közös használatára irányuló tárgyalások nem vezettek eredményre, így az ő csapataival kellett megküzdeni. A keresztesek a vallási lelkesedésben, mely győzelemre vezette őket Antiochiában, megpróbálták rohammal bevenni a szent várost 1099. június 8-án. Miután ez nem sikerült, ostrom alá vették, és több mint egyhavi heves küzdelmek és vérengzés után július 15-én foglalták el. A keresztes lovagok ezt követően megalapították a Jeruzsálemi Királyságot, és Bouillon Gottfried lotaringiai herceget emelték a trónra. A Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát Askalonnál megverték a keresztes seregek, majd többségük hazatért Európába.
 
Keresztény államok a Szentföldön 
A hátramaradt seregek Antiochia, Jeruzsálem és Edessa mellett Tripoliban is fejedelemséget alapítottak, melyek közül Antiochia volt a legjelentősebb. Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is letelepedett.
 
A legendás hírű Gottfried egy évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101), Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat, és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III. Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
 
Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság nagy törvénykönyvét (Les assis de JérusalemJeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri rendszer szokásjogon alapuló szabályait, amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek össze.
 
II. keresztes hadjárat (1147–1149) 
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta Edesszát.
 
Előkészületek 
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a németek, utánuk a franciák Magyarország határára vonultak. Magyarországon történő átvonulása a keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és a sereget vezető két uralkodó között ellentétek alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.
 
A szentföldi események 
 
 Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
 
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’ amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a Templomosok és a Johannita lovagrend nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően a sereg az egyébként semleges, de gazdag Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg sorsát. A damaszkuszi vereség után még több kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek bizonyult.
 
III. keresztes hadjárat (1189–1192) 
 
Előzmények 
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II. Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
 
A VIII. György pápa felszólítására a három leghatalmasabb keresztény uralkodó: I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.
 
 I. (Rőtszakállú) Frigyes császár, aki két keresztes háborút is vezetett
 
Előkészületek 
A seregek más és más útvonalakon indultak a szentföldre. Az angolok és a franciák hajón, míg a németek a hagyományos Duna menti útvonalon, Magyarországon keresztül. III. Béla magyar király vendégszeretően fogadta a Szentföld felszabadítására igyekvő seregeket. A németeket üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A sereget vezető 70 éves Frigyes a Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát. Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra alatt ő is meghalt.
 
A szentföldi események 
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12-én bevették Akkrát. Pár héttel az akkrai győzelem után II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A következő egy évben Richárd és Szaladin még számos csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk elfoglalt tengerparti városokat.
 
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat fizettek érte, térhetett vissza Angliába.
 
IV. keresztes hadjárat, vagy latin háború (1202–1204) 
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.
 
 Eugène Delacroix: A keresztesek lerohanják Konstantinápolyt 1840
 
Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság tartományait maguk között felosztották. A Latin Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
 
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség, Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a francia, katalán, német lovagok kezén. Velence megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól. Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy egyházszakadás következményeit, megerősítette különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.
 
V. keresztes hadjárat (1217–1221) 
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV. lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes császárt megakadályozta a hadjáratban való részvételben. A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték Akkrát.
 
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták, hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város védelmét megnehezítsék és elmenekültek a városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az ütközetet. Miután II. András nem akarta országát sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül visszaindult Magyarországra.
 
A keresztes seregek ezután Damietta egyiptomi kikötővárost vették ostrom alá a Nílus deltájában. A várost sikeresen el is foglalták abban a reményben, hogy Damiettából kiindulva elfoglalhatják Egyiptomot, majd Palesztinát és végül Jeruzsálemet is. Damiettát 1219-ben a keresztes hadak el is foglalták és hozzáláttak annak megerősítéséhez. 1221 júliusában innen kiindulva támadták meg Egyiptomot. Al-Kámil szultán segítséget kapott a szíriai Ajjúbida uralkodótól és döntő vereséget mért a keresztes hadakra. Az V. keresztes hadjárat így teljes kudarcba fulladt.
 
VI. keresztes hadjárat (1227–1229) 
 
Előzmények 
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V. keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
 
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött, hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes 1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II. Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
 
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II. Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére seregeinek egy része visszafordult.
 
A szentföldi események 
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek. Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat. Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a keresztesek Akkrában.
 
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest. Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak II. Frigyestől.
 
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett néhány kísérletet, hogy maradék seregével megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil békét kötött.
 
A béke értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és Torun várát valamint Jaffát.
 
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd 1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
 
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak, így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a muszlimok önként betartották.
 
VII. keresztes hadjárat (1248–1254) 
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos francia királyhoz kapcsolódtak.
 

IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval, két testvérével és más rokonaival 1248 augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban. Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a templomos lovagok nagymesterével és több palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a seregek Cipruson maradtak és csak a következő év májusában indult meg a támadás Damietta ellen. Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett. Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza szabadságát több év múlva.

 
VIII. keresztes hadjárat (1269–1272) 
IX. Lajos 1269-ben indította meg a VIII. keresztes hadjáratot Tunisz ellen. Karthagó elfoglalása után a táborában járvány ütött ki, melynek következtében Lajos is meghalt. Így ez a keresztes hadjárat is kudarcba fulladt.
 
A keresztes hadjáratok mérlege 
Ezután Joppe, Antiochia és Tripolisz, majd 1291-ben Akkon is elesett. A keresztes hadjáratok csaknem két évszazados küzdelem után eredménytelenül zárultak.
 
 El Greco: Szent Lajos király (Musèe du Louvre, Párizs)
 
Későbbi kisebb keresztes hadjáratok 
A kisebb keresztes hadjáratoknak számbavétele igen nehéz. Számuk meghaladja a félszázat. A szakirodalom "kései keresztes hadjáratok" néven ismeri őket. Ide számítják a teuton lovagok által a Baltikum meghódítására folytatott hittérítő háborúkat. De a magyar királyok is több keresztes hadjáratot folytattak a Balkánon.




Forrás: wikipaedia